Cserreg

Erős szél fújt, hajlítgatta
A fák kemény derekát,
Lombruhájuk szétzilálta,
Elvitte amit talált

Prédája egy szarkafészek
Anyamadár messze jár
Nem sejti, hogy fiókája
Lent a fűben sírdogál.

Arra szaladt egy fiúcska
Őt is kergette a szél,
Sportsapkáját emelgette
Hátha feje belefér.

Addig, addig próbálkozott
Míg lekapta a sapkát,
Fújta, vitte, repítette
Játszótéren, parkon át.

Majd megállt egy pillanatra,
Hogy nagy levegőt vegyen,
Későn vette észre, hogy a
Fiúcska is ott terem.

Két tenyérrel foglyul ejti,
Tiltakozik a sapka,
Egy megrémült, alig tollas
Fióka volt alatta.

Sapkájába füvet tépett,
A didergő madarat
Beletette, úgy sietett
Hazaért egy perc alatt.

Otthon anyját kérdezgeti
Hát ez miféle madár?
Kiderül ha felneveljük
És kinőtt a tolla már.

Az erkélyen kis dobozban
Fészket épít a fiú,
Ne félj itt nem bánt az eső,
És viharos szél se fú.

Nagy a baj, a kis fióka
Nem eszik és nem iszik,
Szomorúan ül magában
Néha felsír egy kicsit.

Felhívják az állatorvost,
Mondja meg, hogy mi legyen!
Ha nem akar, hogy itassák,
Mit tegyenek, hogy egyen?

Megkérdi a doktor bácsi
Szemcseppentőd ugye van?
Szívjál bele vizet fiam,
Egy-egy cseppet pontosan,

Pottyants rá a kicsi csőrre,
Nem több csak egy pillanat,
Mohón nyeli majd a vizet,
Hiszi, anyja csőre az.

Finom csipesz is van otthon,
Amivel az anyukád
Szép ívűre igazítja
Szemöldöke formáját?

Aztán, ha megvan a csipesz,
Vegyél apró kukacot,
Úgy kínálgasd egyesével
Ezt a finom falatot.

Megfogadta a fiúcska,
Így etette madarát,
Meg is hízott rövidesen
És növesztett tollruhát.

Eloszlott már minden kétség
Szarka volt a jövevény,
Olyan mohón evett, ivott
Mint egy termetes gödény.

Szörnyű eset történt egy nap,
Amikor a fiúcska
Etette, a mohó madár
A csipeszt is bekapta.

Volt sírás és riadalom,
A doktornak telefon.
Bölcsen ő csak annyit mondott:
Várjál estig! Nyugalom.

Aggódott az egész család
Figyelték a madarat,
A kalandor , fényes csipeszt
Meglelték a fű alatt.

Nőtt a szarka és a hangja,
Egész nap csak cserregett,
Próbálgatta szárnyait és
Már ügyesen repkedett.

Üldögélt az erkély rácsán
Nézegett messzire,
Vajon hova kívánkozik,
Hova húzza a szíve?

Elég nagy már, vidd a parkba!
Szólt a mama, fogadom,
Társra lel majd nemsokára
És ott engedd szabadon!

A fiúcska szomorúan
Elvitte a madarat,
Megállt karján a szarkával
Az alatt a fa alatt,

Ahol egykor volt a fészek.
Repülj Cserreg! – becézte,
Elengedte, s hogy még látja,
Tiszta szívből remélte.

Zentai Eta