13. Az új otthon.

A családiház szép volt, és  elég nagy ahhoz, hogy valamennyien kényelmesen elférjenek benne. A legnagyobb csoda azonban a kert volt, sok gyümölcsfával, nagy, futkározásra alkalmas füves területtel, virágoskerttel.

             Az új környezet az állatokra is hatott. Kivi igazi házörző kutya lett, különösen a hangját illetően. Egész nap rohangált a kert egyik szegletéből a másikba, és ugatott, ugatott: ez az én házam, ez az én kertem. Körülbelül így hangzott szabad fordításban. De este tíz óra felé alábbhagyott lelkesedése, és hiába volt csínos, kis kutyaháza, Dóri után kívánkozott. Addig dörömbölt a bejárati ajtón, amíg bebocsájtást nem nyert. A dörömbölést szószerint kell érteni, mert teljes erővel, testtel ugrott az ajtónak folyamatosan, amíg be nem engedte valaki.

            Folti mivel élete első éveit egy kellemes lakásban töltötte, ragaszkodott szobakutyai státuszához. Csak akkor hagyta el a lakást, ha a szükség szólította, vagy valamiért kirakták a szűrét.Ha csak tehette felugrott a kanapéra, egy elcsent cipő, vagy zokni társaságában, és ott szundikált békésen.

            Maszat változott a legtöbbet. Azzal, hogy elköltöztek, helyzete Kivivel szemben meggyengült. Itt már nem lehetett betolakodóként kezelni az új kutyát,  mert a házba egyszerre, és együtt érkeztek, egyforma jogokkal bírtak. Maszat különös életformát választott, minden  dolgát házon kívül végezte el,  nem volt szüksége többé az alomra. A nappali ablakai az utcára néztek, de  a kerítéstől még elválasztotta egy füves, díszbokros rész. A dupla ablakok között annyi hely volt, hogy ő kényelmesen, elnyúlva fekhetett, védve kívülről és belülről. A külső ablakot miatta állandóan nyitva hagyták résnyire, és ha be akart jönni, csak elkezdte kaparni a belső üveget, így jelzett. Mindig az engedte be, aki a közelben volt. Ha senki nem figyelt fel rá, akkor Folti,  aki az ablak alatti kanapén heverészett, barátnője segítségére sietett, belülről kaparta az üveget felágaskodva. Ha jó idő volt,  Maszat csak enni járt haza. Közlekedése az ablak, és a  vágyott szabadság között nem volt rizikó mentes, mivel a szélvészként rohangáló Kivi, aki  a kertet saját felségterületének tekintette, különös figyelmet szentelt ennek az ablaknak. A cica sokszor már jóideje startra készen ült a párkányon, de nem tudott távozni,  mert Kivi az ablak alatt várakozott, átható tekintetét egy pillanatra sem vette le a cicáról. Ha a lakásban futottak össze véletlenül, Maszat részéről a szokásos fújás, a kutya részéról a tolakodó kiváncsiság volt a jellemző, de tettlegességig sohsem fajult a dolog.  A kert azonban szabad vadászterület volt, itt új szabályok léptek életbe. Kivi volt a vadász , Maszat  a vad, akinek igen jó ütemben kellett kihasználnia azt a rövid időt a lelépésre, ami a rendelkezésére állt.  A hazatérés hasonló módon történt. Maszat a kerítés tetejéről, biztonsága teljes tudatában nézett le a kutyára, aki szoborként ült a kerítés lábánál, és kitartóan nézett fölfelé. Ez nem volt kis teljesítmény, mert a kerítés legalább két méter magas, azonban hiába bizonyult kitartó strázsának Kivi, Maszat mindennap  épségben érkezett haza.

     Kivinek nem kellett iskolába járnia, mert Dóri már tudta mire kell megtanítani.  Érdekes volt megfigyelni mi történt,  ha a kertben egyszerre volt jelen a két kutya. Mikor Kivi feljött a teraszra, akkor Folti azonnal lement a kertbe.Ha Kivi a kertben volt, Folti a teraszon üldögélt. Láthatólag tartott tőle.  Amíg Dóri okította a kelpiet, és minden jól elvégzett feladat után jutalomfalatban részesítette, Folti  - az elhanyagolt kedvenc  - bánatos szemekkel figyelte őket. Mikor Kivi időnként elrohant, tett egy gyors kört, jelezve,  azért ő a helyzet ura, akkor Dóri Foltival is foglalkozott  Ha a féltékeny Kivi rajtakapta őket édeskettesben, szinte elsodorta Foltit, pedig ő már közeledésének szelére is igyekezett eliszkolni.

    Megpróbáltam Levit rávenni, hogy most itt a várva várt alkalom, foglalkozhat Foltival. Lelkesedése azonban minden olyan dolog iránt jelentősen megcsappant, ami már nem volt tilos.

    Lányoméknak két szomszédjuk volt. Az egyiktől szép, új fakerítés választotta el kertjüket. Ennek a családnak három kislánya volt.Az egyik Eszter, hasonlóan Dórihoz nagy állatbarát.  Annyira megszerette Kivit, rávette apukáját, hogy a kerítés egyik széles és hosszú elemét nyithatóvá tették a két kert között. Eszter ha kutyázni akart, csak felhajtotta, és hívta Kivit játszani, vagy egyszerűen átmászott a kutyához. A másik szomszéd egy idős házaspár,  imádták a macskákat. Legalább hat cicájuk volt, akik lányomék beköltozése előtt, szabadon közlekedhettek a kertek között, hiszen az előző tulajdonosnak nem volt kutyája. A helyzet most alaposan megváltozott.  Kivi napjának egy részét a kerítésük mellett töltötte, és hol ugatással, hol méltatlankodó torokhanggal próbálta magára felhívni a macskák figyelmét. A cicákat ez kevésbé izgatta, mert ők biztonságban érezték magukat. A gazdájukat annál jobban megviselte a kutya jelenléte. Az asszony többször is becsengetett, és kedves közvetlenséggel azt kérdezte, hogyan tudtunk ilyen fenevadat venni. Mivel napközben én voltam a házban, nálam reklamált.  Amíg a kerítésen keresztül társalogtunk, Kivi  jámboran ült mellettem félrehajtott fejével, mókásan lekonyult fél fülével, és figyelmes pillantásával bűvölte szomszédnőnket. Mondtam a hölgynek: - Ez egy pásztorkutya, tele energiával, azért rohangál. Ami a macskákat illeti, nekünk is van cicánk, akitől Kivi már annyi pofont kapott, hogy nem csoda, ha az összes macskát egy kalap alá veszi. -  Ekkor ment haza Eszter az anyukájával, és a testvéreivel. Meglátta Kivit, odafutott a kerítéshez, kis kezét bedugta a rácson. A hölgy , mint akiből kieresztik a levegőt úgy felszisszent. Félelmetes kutyánk, forró és nedves  kézcsókkal üdvözölte pajtását.

    Legközelebb azzal érvelt a kedves hölgy,  hogy Kivi ugatásától nem tud éjjel aludni, és  ha mégis , akkor hajnalban veri föl.

    Mondtam  -   Tíz óra körül Kivi már a házban van, és akkor jön ki újra  a kertbe, mikor a gyerekek iskolába mennek , hét óra felé. - ebben maradtunk, többet nem jelentkezett.

    Egyéb hivatlan látogatók is megjelentek olykor a kerítésnél. A lányom volt otthon, mikor két öreg hölgy, akik ennivalóval megrakott lábossal járták az utcát, és etették az állatokat,Kivit és Foltit is kínálgatták. Lányom udvariasan megkérte őket, hogy ne adjanak enni a kutyáknak. Méltatlankodva tették szóvá, hogy az állatok soványak, biztosan éhezteti őket, és a lányom is csak nézzen a tükörbe, hogy ő is milyen sovány. Fel fogják jelenteni az Önkormányzatnál.

A kis bosszúság dacára   nevetve mesélte, mit szóltak volna a jószándékú hölgyek,  ha meglátják, a csupa kéz és láb , cérnavékony, kamasz Dórit.

     Dóri a félreértések elkerülése végett, mindkét kapura  - a bejáratira és a garázs kapura  -  is kirakott egy-egy cédulát , azzal a szöveggel hogy:

                                     KÉRJÜK. HOGY A KUTYÁKAT NE ETESSÉK !

    A következő napon, valaki  áthúzta a NE szócskát, és mindkét kapun ott díszelgett a felszólítás:                         KÉRJÜK, HOGY A KUTYÁKAT ETESSÉK!