Karácsony.
2. Karácsony.
Mindig együtt karácsonyozunk a gyerekekkel. Nekik sem rossz, mert sütök, főzök, nekünk meg nagyon jó, mert együtt lehetünk velük.
A karácsonyfa tündöklő, méz-, és fahéjillatú volt.Halkan szólt a Csendes éj, a gyerekek megilletődve álltak, a szülők egymáshoz simultak, mi a párommal összenéztünk, és a sok-sok együtt megélt karácsonyra gondoltunk. A zene vége felé elkezdtek türelmetlenül mocorogni a gyerekek, szemüket a fa alatt halmozódó ajándékokra szegezve. Mi felnőttek leültünk a kényelmes karosszékekbe, és elkezdődött az ajándékozás. Levi választott egy csomagot, Dóri elolvasta, hogy kinek a neve van rajta, mert ő a folyóírást is ismerte, és akié az ajándék volt, az izgatottan kibontotta, és mindenki együtt örült vele. Ez bizony hosszú ceremónia volt, de élveztük az utolsó, kis csomagig.
Ez a karácsonyest azonban rendhagyó volt. Már a zene alatt furcsa , kis hangokra lettünk figyelmesek. Az egyik nagy dobozból halk, kaparászó, és kevésbé halk, nyüszítő hangok törtek elő. Dóri, mint aki nem mer hinni a fülének, szinte remegve, mint egy pattanásig feszített íj, állt mozdulatlanul. Bezzeg Levi - Ebben van valami ! - kiáltással, szinte rávetette magát a dobozra.
- Kinek a neve van a cédulán ? - csendült lányom halk, de határozott hangja. Mintha megtört volna a bénító varázs. Dóri odaugrott a dobozhoz - Az enyém ! - kiáltotta, és kapkodó mozdulatokkal bontani kezdte a fényes szalagot. A dobozból kiszűrődő zaj egyre hangosabb és türelmetlenebb lett.
- Csak nem ? - néztem a lányomra.
- Olyan régen szerettem volna én is egy kutyát. - súgta. A kis fogoly ezalatt kiszabadult. Ott ült a díszes doboz romjain, egy parányi, fehér kutyus, tejeskávé színű foltokkal, turcsi, fekete orrocskával, vitorlaszerű fülekkel, hatalmas, rajongó, barna szemekkel. Dóri sugárzó arccal simogatta, időnként ellökve Levi szintén simogatni vágyó kezét, aki felháborodásának folyamatosan hangot adott. A többi ajándék bontatlanul hevert a fa alatt. Valamennyien körülálltuk ezt a parányi lélegző csodát. A lányom felemelte - Így fogd meg ! - mutatta Dórinak. - Egyszerre csak egyvalaki simogassa, mert csak hét hetes , most lett elszakítva a mamájától. - A kutyus jól érezte magát unokám karjában. Dóri mindenkinek megengedett egy simogatást. Mikor selymes bundájához értem, és rám nézett ez a gyerekkutya érdeklődve és bizalommal, kezdtem megérteni az unokámat.
- Nagypapa ne adj barackot a fejére ! - figyelmeztette Levi, e művelet gyakori elszenvedője.
- A farkát meghúzhatom ? - viccelt a párom. Erre Dóri nagy ívben kikerülte.odavitte apjához. A vejem családszerető, jó ember, tudós ember. Dolgozószobája tilos terület, csak kopogás után lehet bárkinek belépni. A család kormányzását teljesen átengedte lányomnak,cserébe csak nyugalmat kért munkája, és könyvei társaságában.Egy hosszú pillanatra összekapcsolódott tekintete a kutyuséval, aztán némi tétovázás után mutatóujjával magvakarta a füle tövét. A kis, zászlós farok alig észrevehetően megmozdult.
- Csóválja a farkát! - nevette el magát a lányom. A vejem a sikert elkönyvelte, de azért motoszkált benne némi aggodalom. - Sokat ugat majd ? -
- Nem, csendes, barátságos, gyerekszerető. Az interneten utána néztem.
- Milyen fajta ? – kérdeztem, mivel én csak a német juhászt és a tacskót ismerem.
- Cavallier Charles King Spániel.
- Királyi fenség ! - hajolt meg a párom mókásan előtte.
- Hogy hívják ? - érdeklődött Levi.
- Majd Dóri elnevezi, ő a gazdája. - A lányom kieresztette a szellemet a palackból. Mindenkinek volt valami tippje. Én szerényen a Pajtást javasoltam, mire leánygyermekem kategorikusan kijelentette – Azt már nem ! - Lehet, hogy neki az úttörőmozgalom, az egyenruha, a nyakkendő rémlett fel, de nekem egy régi, gyerekkori, nagytestű kutya, akinek még a hátán is lovagolhattunk. A háború alatt agyonlőtte egy katona. Az összes pincelakó megsiratta. Nem erőltettem, ahogy öregszem egyre gyakrabban szembesülök azzal, hogy ugyanaz a szó, két embernek egészen mást jelent. Röpködtek a levegőben a Morzsák, Bodrik és egyéb kutyanevek, mikor Dóri halkan, de határozottan, ahogy már megszoktuk tőle azt mondta,Foltinak hívják. A beállt csöndben Folti kutya szépen elszenderedett.
Végre sor került a többi ajándékra is. Levi izgalmas legókészletet, könyveket, modelleket kapott, így figyelme elterelődött Foltiról. Dóri ölében a kiskutyával boldogan kuporgott a szőnyegen, mert Folti is kapott ajándékokat. Egy puha, vastag, kutyatalpmintás takarót, két fémtálat, egyet a víznek, egyet az ennivalónak. Kapott még játékokat, amit rágcsálhat kedvére : gumicsontot, labdát, műanyagvirslit. Dóri újra és újra megköszönte Foltit, azt hiszem nem volt nála boldogabb gyerek ezen az estén.
A késői vacsora után mikor lefeküdt, édesanyja az ágya mellé tette Folti fekhelyét, és hozott még egy vékony, puha takarót.
- Mielőtt elhoztam a tenyésztőtől, ezt a kis pokrócot beletettük az alomba, ahol a kutyamama, és Folti testvéreinek illata átjárta. Benne hagytuk jó egy óra hosszat. Mikor elhoztam, ebbe csomagoltam. Ezzel takarjuk be, így nem fog sírni éjszaka. Az ágyba nem viheted ! – szólt határozottan Dórinak.