Lili és Katica nagyi - A bárka
Lili és Katica nagyi - A bárka
Mikor Lili boldogan beszökdécsel a nappaliba, meglepődve látom, hogy a farmerján ugyanolyan divatos, kis hasíték van, mint a nagylányokéin.
- Lilikém divatozol?
- Én csinálom a divatot – büszkélkedik.
- És, hogy csinálod?
- Addig csúszkálok a földön, amíg kilyukad. Már három ilyen farmerom van.
- Gondolom, Anya nem örül neki – teszem halkan a megjegyzést, de nem foglalkozik vele, izgalmasabb híre van.
- Képzeld Nagyi, mikor a fiúk nagyon rosszak, Kriszti néni csípős vonalzóval megbünteti őket.
- Csípős vonalzóval? – azt hiszem rosszul hallok.
- Az nagyon fáj, Tomika mondta.
- Csak Tomikát bünteti vele?
- Nem, Petit és Zolikát is, a lányokat nem.
Nem faggatom tovább, inkább megkérdezem a lányomat – Hallottál a csípős vonalzóról?
- Eleinte csak a gyerekek beszéltek róla egymás között, de az egyik elmondta otthon a szüleinek és Kriszti nénit azonnal lapátra tették – világosított fel telefonon.
Lili életében az iskola előtti utolsó év sok változást hozott. Matyi a szüleivel Pestre költözött, Lilit a lányomék új óvodába íratták, ahol sokféle programmal várták a gyerekeket: volt játékos angol nyelvű foglalkozás, amiben az egész csoport részt vehetett, de voltak választhatók is, amiért fizetni kellett. Unokám legszívesebben mindegyikre jelentkezett volna, végül majdnem úgy lett, az úszást, a tornát, a furulyát és a mesesakkot választotta. A legtöbbet a mesesakkról beszélt, ahol a fehér és fekete király harcol egymással.
- Milyen az új ovi Lilikém?
- Nagyon jó.
- Vannak már barátaid?
- Sári és Janka.
- Mesélj róluk.
- Mindig veszekednek. Janka, ha Sári nem hallja azt akarja, hogy ne menjek el Sári szülinapjára.
- És Sári?
- Ő sem akarja, hogy Jankához menjek.
- Mondd meg nekik, hogy ez nem szép dolog!
- Mondtam, de csak magamban.
- Sok játék van az új oviban?
- Igen, bevihettük a kedvenc játékunkat is.
- Mit vittél be?
- Cammogit, a kis medvét, de se Janka, se Sári nem akart vele játszani, csak a babájukkal.
- Nem hiányzik a régi ovid?
- Reni hiányzik és a telefonszámát se tudjuk.
- Kérd meg anyát, biztosan ki tudja deríteni! - Érdekes, Matyiról nem esett szó.
Egyik nap kora délelőtt felhív a lányom – Lili tüsszög, folyik az orra, nem szeretném óvodába vinni, átvihetem?
- Persze, hozd csak!
- Az étkezések után ültesd infra elé Nagyikám, öt-öt percre! – kapom az eligazítást – félóra és ott leszünk.
Megérkeznek, lányom leteszi a bágyadt, kis csomagot és elviharzik.
- Szia, mutasd az ormányodat! Kicsit piros, bekrémezem. - Lili még felöltözve előveszi a fekete cicát és sokat mondó mosollyal nyújtja nekem – Még betegen sem felejtetted el? – hatódom meg.
Ahogy belépünk a szobába, kiderül, hogy mást sem felejtett el.
- Valami meglepi?- néz körül reménykedve.
- Lilikém, sajnos nincs, mert váratlanul jöttél, most az egyszer én kaptam meglepetést, - értetlenül néz – te vagy nekem a meglepi, mert nem tudtam, hogy jössz. – hirtelen elmosolyodik.
- Katica nagyi! – hízeleg és hozzám bújik. Egy kis szerelem után átmegyek sima nagyiba.
- Hozom az infrát és a hosszabbítót, ülj az asztalhoz! – leül, tudja, hogy ezen át kell esni. – Hozom a sálat is, amivel bekötöm a szemed - a sál egy könnyű, fekete muszlin – Nem látsz semmit? Hányat mutatok? - tartom az orra elé két ujjamat.
- Hármat. - Még kétszer tesztelem - kezdhetjük!
- Nagyi, várj, játsszuk azt, hogy idehozol állatkákat és én kitalálom, hogy mit adsz a kezembe!
- Rendben, de ne vedd le a kendőt, amíg keresgélek, gyors leszek! – Lilinek nálunk saját fiókos szekrénye, könyvespolca, és egy hatalmas fonott kosara van, amiben a műanyag játékait tartja. Gyorsan kiborítom az egészet és kiválogatom az apró fröccsöntött állatokat, legó és Kinder tojás figurákat. Ellenőrzöm, hogy nem babrálta-e meg a kendőt, aztán elé rakom az egészet.
Amíg az infra fényében fürdő arcában gyönyörködöm, Lili egyenként kézbe veszi, kicsit megtapogatja majd határozottan felismeri valamennyit, még az apró autók színét is pontosan megmondja, mert a formájukról emlékszik rájuk. Az öt perc gyorsan elsuhan.
- Nagyon ügyes voltál!
- Nagyi délben is játsszunk kitalálósdit, de mást hozzál!-
Nincs pihenés, jön az újabb ötlet.
- Most mondjuk azt, hogy a teknős és a tigris is beteg.
- Főzzünk nekik teát?
- Nem, csináljunk turmixot! –Már szalad is a turmixgépért – tegyünk bele tejet, lekvárt, és vágjunk bele almát!
- Az almát inkább lereszelem, mert a darabosat nem viszi a játékturmix.
- Meg cukrot.
- A lekvártól édes, nem kell bele cukor.
- De kell, mert az állatkák úgy szeretik. A turmix hamar elkészül, hoz két apró, műanyag csészét és teletölti.
- Ezt ki fogja meginni? – kérdem gyanakodva.
- Te meg én – kuncog.
- Egy életem egy halálom- lehajtom. – Ami megmaradt, azt a tigris és a teknős issza meg?
- Nem, azt eltesszük anyának.
- Igazad van, hadd kóstolja ő is ezt a finomságot. – A maradékot betesszük a hűtőbe. A tigrist és teknőst ezennel gyógyultnak tekintjük.
Lili egy darabig téblábol a dohányzóasztal körül, majd előáll egy újabb ötlettel.
- Most játsszunk azt, hogy az állatok menekülnek Afrikából, mert ott nagy a meleg, nincs ennivalójuk és vizük sincs!
- Mivel menekülnek?
- Egy bárkával.
- Milyen szép szót használtál, hol hallottál a bárkáról?
- Már nem tudom – rázza a fejét.
- És hová akarnak hajózni?
- Oda, ahol nincs olyan meleg, van ennivaló és víz is. Csak nem hoztam el a bárkát.
- Hát készítsünk egyet! – mondom némi töprengés után. – Van üres cipős dobozom, mindjárt hozom.
- Az hamar elázik – veti ellen a kis realista.
- Akkor nem, ha az aljára műanyag szemeteszsákot ragasztunk.
- Cellux-szal. – élénkül fel és azonnal magához ragadja az irányítást. - A doboz teteje lesz a kikötő, a doboz meg a bárka. Rajzolok az aljára és az oldalára is állatokat és te kiszínezed.
- Te addig mit csinálsz, amíg én színezek? -
- Én a kikötőre rajzolok egy nagy halat.
- Milyen állatok kerülnek a bárkára?
- Az aljára zsiráf, megrajzolom a foltjait, azokat sötétebbre színezd, hogy jól látsszanak.
Szorgalmasan dolgozunk, a kikötő hala nagyon szépen sikerül, kék és zöld színű, akár a víz, amiben úszik. A hal láthatóan Lili minden energiáját leköti, mert megengedi, hogy a bárka oldalára én rajzoljak, olyan állatot, amilyet szeretnék. Élek is a hirtelen jött szabadsággal és egy krokodilt, meg egy kis majmot rajzolok.
- Már csak zászló kell a hajóra.
- Lilikém, a zászló és a ragasztás délutánra marad, most ebédelünk és infrázunk. –
A húslevesnek a felét eszi meg, a szilvás gombóc már kapósabb. A Lámpás játék, ahogy elnevezte, nem maradhat el. Feltúrom a varródobozt, hogy izgalmasabbá tegyem: gomb, csipesz, kapocs, gyűszű, végül fél pár fülbevaló, régi medál, emlékérmék, kallódó gyöngyök stb. Meglepetésemre, majdnem mindent kitalál, meg is gyanúsítom, hogy biztosan kotorászott már a dobozban.
Délután hozzáláttunk a zászlóhoz. Lili először függőlegesen rajzolja a magyar zászló sávjait, de megbeszéljük, hogy azok vízszintesek. Szépen kiszínezi piros, fehér, zöldre. Hozok egy hurkapálcát, arra ügyesen ráragasztja. Már csak a bárka orrába kell erősíteni, de látom, hogy el kezdi gyűrögetni.
- Lilikém, mit csinálsz?
- Úgy csinálom, hogy fújja a szél.
- Olyan szép, kár összegyűrni.
- Jó lesz Nagyi, ne félj!
Egyetlen hullámot bűvöl bele és valóban a kis zászló szépen lobog a nappaliban. Hozzákezdünk a legfontosabb művelethez, ráragasztani a bárka aljára a szemeteszsákot. Végre készen van, gyönyörködünk a közös műben.
- Lehet fotózni! – vágja pózba magát a hajó mögött.
- Lilikém, nagypapó szokott fényképezni.
- Nagypapónak tetszene? – kérdi kis csend után.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon. – Nagypapó, ahogy ő hívta a férjemet, másfél éve halt meg váratlanul. Először úgy volt, hogy Lili is jön a temetésre, de mikor szóba került, olyan megszeppenten nézett, hogy a szülei nem erőltették.
- Gondolsz néha Nagypapóra? – ragadom meg az alkalmat.
- Nagyon is sokat.
- Kijössz velem a temetőbe, ha legközelebb megyek? Viszünk virágot – lehajtja a fejét, nem válaszol.
- Nem most, majd ha kicsit nagyobb leszel – visszakozom.
Alig várjuk az estét, hogy a bárkát vízre tegyük. A vacsora és a lámpázás is gyors tempóban lezajlik. Ő előkészíti az állatokat, én tengernyi vizet eresztek a kádba. Feltűzött hajjal, izgatott arccal irányít.
- A krokodil lesz a kapitány, mert ő tud úszni. A kis állatokat a mamájuk mellé tedd Nagyi! – utasít.
- A tehén, a bika, a medve, a zsiráf és a lovak ne kerüljenek egy oldalra, mert megbillen a hajó – aggodalmaskodom.
- Tudom Nagyi.
Kifutunk a nyílt tengerre, erősen hullámzik a víz, a zsiráf elesik, sok állat csúszkálni kezd a fedélzeten.
Nagy, fekete cápa közelít és lökdösni kezdi a hajót. Néhány állat a tengerbe esik, nagy a riadalom. A hajó másik oldalán ráadásul felbukkan egy óriási polip is. Nem győzöm menteni az állatokat.
– Lilikém, a kapitány nincs a helyzet magaslatán, mert csak egyetlen állattal törődik, egy engedetlen kis majommal.
- A kis majmot azért kell menteni, mert ha felnő, gyereket szül, hogy legyen új generáció.
Ezek után meg se kérdezem, mi lesz az én generációmmal. Váratlan segítség kapunk, egy nagy teknős úszik a hajóhoz, megküzd a polippal és segít menteni a bajba jutott állatokat. Erős tengeri viharok és cápatámadások után a bárka szerencsésen eléri a kikötőt és mindenki partot ér. Igaz a fürdőszoba úszik a víztől, én is úgy nézek ki, mint aki már zuhanyozott.
Mikor túlesünk a mosakodáson és fogmosáson Lili akkorákat ásít, hogy megpróbálok alkudozni az esti mesét illetően, de hajthatatlan.
Naaa? – sürget és átöleli a karomat.
.
-
-