A láda titka.

A Renault közepes tempóban haladt az autópályán. A szülők elől halkan beszélgettek, az ikrek hátul ültek bekötve. Barnabás komoly, szófogadó fiú volt, az elsuhanó táj nem érdekelte, inkább olvasott, a félvilágot meghódító, harcos, római légiókról. Fruzsina nyugtalanul mocorgott, elvarázsolta a gyorsan változó táj, a mezők tágassága, a szaladó erdők titokzatos, árnyékos foltjai. Folyamatosan kérdezősködött.
- Mikor érünk oda?
- Még egy óra, légy türelmes! – nyugtatta édesanyja.
- Tudja a keresztmama hogy jövünk? – Barnabás abbahagyta az olvasást, mert érdekelni kezdte a beszélgetés.
- Persze hogy tudja, alig várja, hogy megismerjen titeket. A keresztelőn látott utoljára, pólyás korotokban.
- És tíz évig nem volt ránk kiváncsi? – Barnabás szeme összekapcsolódott anyja pillantásával a tükörben.
- Jaj, dehogynem! Csak mikor megszülettetek, azonnal külföldre ment dolgozni. Hosszú évekig járta a világot a cirkusszal, nemrég jött haza.
- Cirkusszal? – kérdezték egyszerre az ikrek.
- Oroszlánszelidítő volt? – Barnabás hangja elfúlt az izgalomtól.
- Bohóc volt, sikeres bohóc. – A fiúban azonnal kialudt az érdeklődés. A csetlő-botló, nevetséges bohócok nem érdekelték. Fruzsina fantáziája viszont azonnal meglódult, elképzelte, hogy keresztanyja piros pomponos orral, lisztes arccal, bő bugyogóban, óriás cipőkben áll majd a kapu előtt, és úgy várja őket. Eleinte félt ettől a hónaptól, amit szüleitől távol kell eltöltenie egy ismeretlen rokonnál. Most megkönnyebbült, úgy érezte, hogy a szünidőnek ezek lesznek a legvidámabb hetei, hiszen a bohócok nagy nevettetők. Arra gondolt, hogy a hirtelen előkerült keresztmama őt is megtanítja majd a bohócmesterségre, együtt járják a világot, és ott hagyhatja az unalmas iskolát. Ábrándozásából az autó fékezése riasztotta fel. Megérkeztek.
A kapuban ott állt egy teljesen hétköznapi asszony, kissé szigorú vonásokkal, laza konttyal a tarkóján..
- Isten hozott benneteket! – hosszan ölelte az ikrek édesanyját, aki a testvére volt. Aztán a papát köszöntötte barátságosan, majd kiváncsi szemekkel kezdte nézegetni a gyerekeket.
- Fruzsina és Barnabás, hogy megnőttetek! - . A szürke szempár szeretettel pihent meg rajtuk, majd odahajolt , és egy-egy könnyed puszit nyomott az arcukra. A fiú megkönnyebbült, hogy a régen látott rokon, nem viharos csókokkal rohanta le.
- Keresztmama, majd megtanítasz... – próbált meg Fruzsina rögtön a lényegre térni.
- Olgának szólítsatok! – vágott közbe, belefojtva a kislányba a szót, aki kicsit el- szontyolodott.
A fehér tornácos ház, a sok-sok lángolóan piros muskátlival barátságos volt. Az óriási kert tele gyümölcsfával.
- Szabad fára mászni? – lelkesedett újra Fruzsina.
- Szabad, de előbb kezet mostok, és ebédelünk! – Olga mindent olyan határozottan mondott, hogy senkinek nem jutott eszébe tiltakozni. Az ebéd finom volt, kicsit más mint ahogy édesanyjuk főzött. A lakáson nem látszott, hogy itt egy híres bohóc lakik. Egyetlen kép volt a falon ami Olgát ábrázolta, és azon sem volt egyedül, hanem egy kedves arcú, szőke lánnyal.

- Ő Nóra, a társam volt. A kép még a turnék előtt készült. – Megnézték a képet valamennyien, de leghosszabban Olga időzött előtte, pedig ő láthatta eleget, gondolta Barnabás.
- Nóra most hol van? – ezt édesanyjuk kérdezte.
- Nem tudom. – hangzott kurtán. A szülők összenéztek, és Nóráról több szó nem esett. Délután megnézték a kertet, a faluban is tettek egy sétát. Az idő szinte elrepült vacsoráig. A gyerekeket a szokatlanul erős levegő szinte leterítette, még hallgatták kicsit a felnőttek beszélgetését a szülők afrikai útjáról, aztán Olga megmutatta a szobájukat. Hamar elaludtak. Mikor a régi bim-bammos óra tizegyegy órát ütött, a zengő, mély hang felébresztette a kislányt.
- Barni, ébren vagy? – súgta, de a másik ágy felől nem érkezett válasz. Fruzsina látta, hogy az ajtó nincs teljesen becsukva, mert a másik szobából átszűrődő fény szinte keretbe foglalta.
Anyáék még fent vannak, vajon miről beszélgetnek? Óvatosan felkelt, és mezítláb az ajtóhoz osont. Az ebédlő lámpájának fénykörében ott ült a három felnőtt. Olyan csend volt, hogy Olga kicsit érces hangját nagyon jól lehetett hallani:
- Nórával mi voltunk az egyetlen női bohócpáros a világon. Nagy sikerünk volt, annyi helyre hívtak, hogy nem is tudtunk minden felkérésnek eleget tenni. Tudjátok ez a bohócpároknál úgy van, hogy az egyik bohóc mindig az ügyetlenebb, vele történnek a balesetek, ő esik le a székről, ő az akire ráborul a víz, őt neveti ki a közönség. A másik bohóc a nagyhangú, aki mindig úgy tesz mintha segítene, de valójában ő okozza a bajokat, és ő az, aki összekacsint a közönséggel, hogy lám-lám milyen kétballábas a társa.
- Te melyik voltál? – kérdezte halkan anya.
- Én voltam a kétballábas. Ez közös döntés volt. Nagyon jó barátnők voltunk Nórával, egészen addig, amíg a dolgok rosszra fordultak.
- Te mit csinálsz, hallgatódzol? – suttogta Fruzsina fülébe Barnabás szemrehányóan, mert bár az ikrek különböző természetüek voltak,valami furcsa, erős, eltéphetetlen szál mégis összekötötte őket, ami most felébresztette a fiút is.
- Maradj csöndben, és figyelj! - Barnabás tétovázott egy kicsit, majd odaállt szorosan testvére mellé. Elhallgattak, és feszülten lesték Olga szavait.
- A cirkusz új igazgatót kapott. Elég furcsa figura volt. Apró termetű, mégis valami különös erő sugárzott belőle, sötét szemének mágikus pillantása mindenkire hatott, még az állatokra is. Azt mondta a jó cirkusz varázslat, és ő majd tesz róla, hogy igazi varázslat legyen.
- Mit értett igazi varázslaton? – kérdezte apa elgondolkozva.
- Nem sejtettük. Új seprű jól seper, ahogy a közmondás tartja, vagyis biztosan mindent jobban akar csinálni mint az elődje. Aztán a porondon különös dolgok történtek velünk. Nóra tréfái durvábbak lettek, mintha örömét lelné abban, hogy egyre nagyobbakat esem. Az előadás végére tele lettem kék foltokkal, sebekkel. Figyelmeztettem, hogy legyen óvatosabb, mert ha komolyan megsérülök, a fellépéseink elmaradnak. Azt állította, hogy mindent úgy tesz, ahogy előzetesen megbeszéltük. Azonban estéről, estére rosszabb lett, egyre veszélyesebb helyzetekbe sodort. Óriás cipőimben, már nem játékból, hanem a valóságban is menekültem előle a porondon. Közben, ha összeakadt a pillantásunk, kegyetlen csillogást láttam a szemében. A közönség végignevette műsorunkat, soha ilyen zajos sikerünk nem volt. Mégis egyre többet veszekedtünk esténként, én haragosan vádoltam, ő kétségbeesetten védekezett. Az egyik előadáson kirántotta a széket alólam, amire egy szaltó után kellett érkeznem. A földre zuhantam, ma sem értem, hogy tudtam végigcsinálni a számunkat. Nórával aznap már nem álltam szóba, de hallottam , hogy sokáig sírt éjszaka, és reggelre eltűnt. Azóta nem láttam. Ott hagytam a cirkuszt én is, hazajöttem.
- Elég furcsa történet. Érthetetlen. – ezt apa mondta, anya meg átölelte, és sokáig simogatta Olgát. Aztán lefeküdni készültek, mert másnap korán indultak.
- Megnézem a gyerekeket. – indult anya a szoba felé. Az ikrek ijedten rohantak vissza az ágyba, magukra rángatták a takarót, és igyekeztek úgy tenni, mint aki mélyen alszik. Mikor kettesben maradtak, izgatottan kezdtek sutyorogni. Mi lehet Nórával? Miért változott meg? Miért bántotta Olgát, akit addig szeretett? Miért menekült el?
Olga miért nem keresi meg, hogy beszéljen vele? Miért, miért, csupa miért?
Másnap reggel mire felébredtek, szüleik már elutaztak. Egész délelőtt szótlanul, rosszkedvűen ténferegtek, mert az éjszakai hallgatódzás miatt elaludtak, és nem tudtak elbúcsúzni. Barnabás Fruzsinát okolta, aki hogy ne hallja tovább a szemrehányásokat felmászott a diófa egyik vastag ágára, és ott gubbasztott szomorúan. Nemsokára társasága is akadt, mert egy aprócska, fekete cica éles körmeinek segítségével, pillanatok alatt felszaladt a fa törzsén. Élénkzöld szemei kiváncsian firtatták, hogy aki itt üldögél, az barát vagy ellenség? Aztán Fruzsina óvatos, gyengéd simogatásától meggyőzve, belegömbölyödött a kislány ölébe, és dorombolni kezdett.
Barnabás elmaradhatatlan könyvével a tornácon telepedett le, de nem sokáig olvashatott, mert Olga kutyája, Csoki telepedett a lábaihoz. A kutyus térült-fordult, odahozott egy viseltes gumilabdát, finoman a fiú lábai elé tette, és orrával néhányszor meglökte. A felhívás olyan egyértelmű volt, hogy a légiók szerelmese is azonnal értett belőle. Dobálni kezdte a labdát, amit Csoki lelkesen újra és újra visszahozott.
- Gyerekek telefon! – kiáltott Olga a konyha ablakából. A szülők telefonáltak Pestről, hogy elbúcsúzzanak mielőtt felszáll a gépük. Az ikreket a hívás összebékítette. Délután Olgával a közeli erdőben sétáltak.
- Mi volt a cirkuszi neved? – kérdezte a kislány.
- Én Lizzy voltam, Nóra Alíz.
- És milyen ruhátok volt?
- Feltűnő, mókás ruháink voltak, mi varrtuk őket, de a legszebb ruhákat az új igazgatótól kaptuk. A színét és mintáját is állandóan változtatta. A legkülönlegesebbek a cipők voltak, minden lépésnél hangot adtak. Ha szaladtam lihegtek, ha ültem hangosan horkoltak, ha vidám voltam hahotáztak, ha szomorú voltam jajgattak, ha a porond szélén lépegettem, szólongatták a gyerekeket. Istenem, hányszor eltalálták a nevüket!
- És nem találtad ezt furcsának? – nézett Barnabás Olgára.
- Annyi gyerek közt nem nagy dolog eltalálni egy pár nevet.
- Hol vannak most ezek a ruhák? – Fruzsina hangjában vágyakozás csengett.
- A padláson egy nagy ládában. Nóra mindent ott hagyott.
- Megnézhetjük? – kérdezték egyszerre és izgatottan az ikrek.Olga hirtelen megállt, elutasítóan nézett a gyerekekre, látszott rajta, hogy mesélős kedve elillant.
- Nem! – határozottan, és olgásan csengett a tiltás. Majd meglágyult a hangja – Az egész ház, a kert, minden a tiétek, de a padlásra nem mehettek fel! A ládához nagyon rossz emlékeim fűződnek. Igérjétek meg, hogy elkerülitek a padlást! - a gyerekek lehorgasztották fejüket, hogy elrejtsék csalódottságukat, de megígérték.- Mióta ideköltöztem, és a szállítók felvitték a ládát a padlásra, egyszer sem voltam fent, és nem is fogok felmenni soha! – tette még hozzá.
Este lefekvés után az ikrek csak a titokzatos ládáról ábrándoztak.
- Barni mikor Olga elalszik délután, menjünk fel a padlásra. – könyörgött Fruzsina.
- Nem lehet! Megígértük, emlékszel? –
- Nem fogja megtudni, csak belenézünk a ládába, nem nyúlunk semmihez. – unszolta tovább.
- Én nem szegem meg a szavam. –
- Gyáva vagy. – hagyta el Fruzsina száját a legnagyobb sértés, amit egy fiúnak mondhatott.
- Inkább legyek gyáva, mint szószegő. – ezzel Barnabás hátat fordított, és fejére húzta a takarót.
A napok egyébként vidáman és gyorsan teltek. Olga sokat kirándult velük, és megismerkedtek a falubeli gyerekekkel is, de a láda, Fruzsina kis, kaladvágyó lelkét nem hagyta nyugodni továbbra sem. Állandóan terveket szőtt, hogy juthatna a láda kincseihez. Az egyik álmos délután, és a véletlen, a kezére játszott. A hőség és a fejfájás Olgát a hűvös hálószobába űzte. Barnabás olvasott a nyugágyban, de egy idő múlva a könyv kicsúszott a kezéből, és elaludt. Fruzsina a diófa hűvös lombjai között ábrándozott, mikor segélykérő nyávogást hallott.
- Ez Luca! – villámgyorsan lemászott a fáról, és keresni kezdte kedvencét. A hang a ház felől érkezett, pontosabban a padlás irányából. A pici fekete cica, termetéhez képest igen nagy hangon adta ország-világ tudtára, hogy bajban van. A padlás résnyire nyitott ajtajából nézett lefelé, a számára szédítő mélységbe.
- Ejnye Luca. – szidta a kislány – Miért másztál fel, ha lejönni nem mersz? Ne sírj, mindjárt segítek! – azzal elindult fürgén fölfelé, a falhoz támasztott hosszú létrán. Mikor felért, belökte az ajtót, mely még keservesebben nyekergett mint a cica.Felkapta Lucát, aki azonnal elhallgatott. Már indult volna lefelé, mikor rádöbbent, hogy hol is van valójában. A padlás félhomályos belseje felé fordult. Minden poros és pókhálós, nem volt egy szívderítő látvány. Legszívesebben elindult volna lefelé, mikor a beszűrődő napfény megcsillant a rézpántokkal megerősített ládán. Akkorát dobbant a szíve, hogy önkéntelenül magához szorította Lucát.
- Ha már itt vagyok, belenézek. – döntötte el. Félt, szerette volna, ha ebben a pillanatban Barnabás mellette van, de a kisfiú aludt , kiabálni nem akart, mert akkor felébreszti Olgát. Az alkalom itt volt, nem lehetett elszalasztani, mert talán soha nem tér vissza többet. Összeszedte magát, és félkézzel, óvatosan megemelte a láda tetejét. Azt hitte nehéz lesz, de könnyű volt, szinte felpattant, mintha régóta várt volna erre a mozdulatra. A láda belseje sötét volt, teljesen bele kellett hajolnia, hogy lássa mi van benne. Karján az erőteljesen tiltakozó Lucával mélyen belehajolt. Abban a pillanatban a láda beszippantotta. Még hallotta ahogy a fedele zajosan rácsapódik. Se kiáltani, se megijedni nem volt ideje, mert teljesen váratlanul egy napsütötte réten találta magát, amit két oldalt sűrű erdő szegélyezett. Ettől a rét olyan lett mint egy széles út, aminek nem látni a végét. Ott álldogált tétován. Vonzotta a gyönyörű út, de félt nekiindulni az ismeretlennek. A közelében valaki váratlanul énekelni kezdett:

A cirkusz, a cirkusz
Varázslatos világ,
Kitárja minden este,
Elötted kapuját.
Ezernyi csodát láthatsz,
Ha pereg a dob,
Bohóc lép a színre,
Ki én magam vagyok.
Trallala, trallala!

- Ki énekel? Nem látok senkit. – forgolódott. Ekkor a fák közül kilépett egy Bohóc. Az arcát álarc fedte, ruhája a szivárvány minden színében tündökölt.
- Tetszett a dalom?
- Nagyon, hogy kerültél ide?
- Ahogy te, a ládából.
- Olga ládájából? – ijedt meg a kislány
- Úgy bizony. -
A hangjában volt valami ami nem tetszett Fruzsinának, és egyébként is olyan furcsa volt, mintha a bohócjelmezben senki nem lenne. Csak lengett, lépegetett az üres bugyogó, válaszolgatott a bohóc sapka, és az előtte lebegő álarc.
- Te Alíz vagy?
- Nem , én Én vagyok!
- De csak egy üres ruha vagy. –
- Majd valaki belém bújik. Például Te. Úgy hallottam bohóc akarsz lenni, híres bohóc.
- Igen, de...
- Nincs semmi de, itt az alkalom. – hangja nem tűrt ellentmondást.
Fruzsina megállt, és hátrafelé nézegetett, de mögötte is csak az volt ami előtte.
- Most már hazamegyek. – állt meg.
- És tudod az utat? –
- Majd te segítesz? – reménykedett a kislány.
- Sajnálom, nincs visszút. Döntöttél mikor a tiltás ellenére kinyitottad a ládát. Emlékszel? –
- De azt sem tudják hol vagyok. – kesergett, arcát Luca selymes szőrébe temetve.
A Bohóc kedveskedve hozzáhajolt, és rábeszélően folytatta:
- Híres bohóc leszel, büszkék lesznek rád a szüleid. Bízzál bennem, elviszlek a világ legvarázslatosabb cirkuszába. Gyere! – és a Bohóc beszélt, beszélt, olyan csodákról, amikről Fruzsina ámodozni szokott a diófa ágai között. A szép ígéretek rabulejtették, és most már engedelmesen lépdelt mellette a hosszú úton, - Látod azokat a színes fényeket? Az már a cirkusz, az új otthonod. - Káprázó szemei előtt kibontakozott egy pompás épület, homlokzatán egy óriási tigris hevert lustán, fején arany korona fénylett, súlyos farkával ritmikusan verte a dobot, amit mögötte egy kisfiú tartott mozdulatlanul. Fruzsina megállt, felnézett, és pillantása összekapcsolódott a tigris sárga szemével, ami inkább szomorú volt mint félelmetes. A Bohóc sürgetni kezdte, hogy siessenek. Nem a főbejáraton mentek be, hanem egy mellékajtón.
- Bemutatlak a cirkuszigazgatónak. - végigmentek egy keskeny folyosón, és a Bohóc bekopogott egy díszes ajtón.
- Szabad! – hangzott egy erőteljes hang. A szobában félhomály volt, a hosszú ablakok színes üvege megszűrte a fényt. Nagy és súlyos bútorok terpeszkedtek mindenfelé. A hatalmas, oroszlánlábas íróasztal mögött egy férfi ült. Olyan aprócska volt, hogy szinte elveszett a trónszerű karosszékben.
- Üdvözöllek Fruzsina, már vártalak! –
- Csak véletlen, hogy itt vagyok. – suttogta megilletődve.
- Nincsenek véletlenek. – rázta meg a fejét, amitől válligérő haja röpködni kezdett a feje körül. – Barnabás hol van? – nézett kérdően a Bohócra.
- Már ő is úton. – sietett az a válasszal .
- Tévedsz, a testvérem nem nyitja ki a ládát! – cáfolta a Bohóc szavait Fruzsina - Ő mindig megtartja amit ígér. Különben sem akar bohóc lenni.
- Nem akar? – mosolygott kétértelműen az igazgató, és a Bohóc halkan kuncogni kezdett.. – Előszőr is azt kell megtanulnod - hangja hirtelen barátságtalanná és parancsolóvá vált. – itt mindig az történik amit én akarok! – Az erős hangra morogva felemelkedett a padlóról egy nagytestű kutya. Luca, aki eddig észrevétlen bújt meg a kislány karjai között, füleit hátracsapva fújni kezdett. – Hát ez hogy került ide, tudod, hogy utálom a macskákat? Makacsok, tele vannak titkokkal, használhatatlanok.– nézett haragosan a Bohócra.
- Sajnálom, a karjában volt mikor megérkezett, nem vehettem el tőle. – védekezett.
- Majd és elveszem. Fruzsina tedd az asztalra azt a mihasznát!.- parancsolta.
- Kérlek, hagyd nálam! – könyörgött a kislány, és még jobban szorította Lucát.
- Nézz a szemembe, nem mondom mégegyszer, tedd le!
A kislány belenézett a szurokfekete szemekbe, karjai amivel cicáját tartotta elgyengültek, és mint akit megbabonáztak, odalépett az asztalhoz, és letette Lucát. A sötét szemek a törékeny kis testre tapadtak annyi gonoszsággal, hogy már azzal is ölni lehetett volna. Luca azonban nem látszott ijedtnek, az Igazgató felé fordult, és szemeiből vakító, zöld villámok tüze csapott a férfi arcába, aki felüvöltött:
- Fogd meg Agyar! Tépd szét! – A hatalmas kutya, gazdája parancsára felszökkent, izmos teste úszott a levegőben, ahogy a cicára vetette magát. A kislány felsikoltott, és eltakarta arcát, ezért nem is láthatta, hogy Luca a gyilkos fogak elől villámgyorsan elugrott, és eltűnt a szoba egyik homályos sarkában. A lendület Agyart a falig repítette, aminek kegyetlen koppanással csapódott neki, és fájdalmasan felvinnyogott.
- Keresd! - ordított az igazgató olyan hangon, hogy nem csak Fruzsina, de a Bohóc is remegni kezdett. Agyar hosszú perceken át, tajtékozva - a szégyen miatt, hogy egy macska így kibabrált vele – rohangált a szobában, ahol érezte a macska jelenlétét, de sem Lucát, sem szökésének észrevehető nyomát nem találta.
- Ez nem lehet igaz! – az igazgató karosszékében felállva toporzékolt, majd rámutatott a kislányra – Vidd innen! – A Bohóc sietősen kituszkolta Fruzsinát a szobából, de még hallották mindketten, a megbüntetett Agyar keserves sírását..
Fruzsina rövidesen az egyik cirkuszi lakókocsiban találta magát. A Bohóc elment, ő meg kétségbeesett sírással borult az ágyra, csak egyetlen dolog vigasztalta, hogy Luca megszökött.

Barnabás arra ébredt, hogy Csoki nyalogatja az arcát. A fiú rögtön a labdát kezdte keresni, mert azt gondolta, hogy a kutya játszani akar. Tévedett, Csoki elfutott, de közben hátranézett többször is, hogy Barnabás követi-e?
- Mit akarsz mutatni? - a kutya a padláshoz támasztott létra mellett állt meg, és izgatottan kaffogott. – Tudod, hogy nem mehetünk a padlásra, inkább játsszunk, de előbb keressük meg Fruzsinát! – a kislány nevének említése még jobban lázba hozta az állatot. Két mellsőlábát feltette a létrafokra, és csaholni kezdett. Fruzsi felment a padlásra, ijedt meg a fiú. Első gondolata az volt, hogy szól Olgának, de elvetette, nem árulkodik. Inkább felmegyek, és lehozom, biztosan a ládában kotorászik. Ahogy elkezdett felfelé mászni Csoki megnyugodott, letáborozott a létra aljánál, és figyelmesen nézett utána. Barnabás az utolsó lépcsőfokról – hogy a tilalmat ne szegje meg - szólóngatni kezdte testvérét:
- Fruzsi itt vagy? – a félhomályos padlásról nem érkezett válasz. Már éppen vissza akart fordulni, mikor észrevette a poros deszkákon a kicsi lábnyomokat. Olga azt mondta, hogy csak a szállítók jártak itt, azoknak biztosan nem harmincötös a lábuk. Elszánta magát, fellépett,mert aggódni kezdett. A csöndes padláson a nyomok a ládáig vezettek.
- Kijöhetsz Fruzsi, lebuktál! – szólt hangosan. Semmi válasz. Felhajtotta a láda fedelét, de abban a pillanatban az beszippatotta őt.
Mikor a meglepetéstől magához tért, egy erdők szegélyezte réten találta magát. Első, keserves gondolata az volt, hogy Olga nem hiába tiltotta őket a ládától. A hosszú, egyenes úton testvérének nyomát se látta.
- Fruzsi, Fruzsi! – kiáltozott, hátha a fák közé bújt ijedtében.
- Feleslegesen kiabálsz, ő már a cirkuszban van. – a kárörvendő hang a háta mögül érkezett. Megpördült, egy Bohóccal nézett farkasszemet. Igazság szerint, csak egy bohóc- ruhával, a kétágú bojtos sapka előtt, egy festett álarc lebegett.
- A ládában voltál te is, igaz?
- Vág az eszed Barnabás. – kuncogott a Bohóc, és mikor kacsázva hozzálépett, az óriás lábbelik is nevetgélni kezdtek.
- Lizzi vagy, vagy Alíz?
- Egyik sem. – szólt gúnyosan – Akárki húzza magára a ruhát, amíg rajta van, azt teszi amit én akarok! A lényeg, Én vagyok!
- Akkor míért kellett nektek Olga, Nóra, és miért kell Fruzsina és én?
- Az illúzió miatt. Mert az illúzió nagyon fontos! – nézett önelégülten Barnabásra., aztán folytatta - A gyerekek jó megfigyelők, az igazi varázslathoz kell a test is. Az élő, izzadó test, a nevető, síró arcok, az árulkodó szemek.
- És ha nem nyitjuk ki a ládát?
- Valaki mindig kinyitja. – bólogatott elégedetten. - De induljunk végre!
- Én nem megyek! – cövekelt le Barnabás. – Engem nem érdekel a cirkusz.
- A testvéred sem érdekel? Sír, csak sír, és nincs aki vigasztalja.
- Dehát egyikünk sem ért a cirkuszhoz, azt sok évig kell tanulni. Semmi hasznunkat nem veszitek.
- Még mindig nem érted? Ha felhúzod a ruhát, mindent meg tudsz csinálni, ha tanultad, ha nem, ha akarod, ha nem.
Barnabás hirtelen megértette, hogy nincs választása, elindult a Bohóc mellett szótlanul. Mikor a cirkuszhoz értek, rengeteg boldog gyerek tolongott a bejáratnál, kezdődött a délutáni előadás. Az Igazgató megnézte Barnabást.
- Jó páros lesztek Fruzsinával. – dörzsölgette elégedetten kezeit.
- Mi nem lépünk fel a cirkuszban, azért jöttem, hogy hazavigyem a testvéremet.
- Kemény leckét érdemelnél az ellenkezésed miatt, de szerencséd, hogy jókedvem van. Menjetek! – intett sietősen a Bohócnak. – Tudod mit kell tenned ha nem fogad szót. - a Bohóc bólintott.
- A két előadás között meglátogatlak Barnabás. – szólt utánuk. Mikor a fiú belépett a cirkuszkocsiba, ott találta a kisírt szemű Fruzsinát. Korábban elhatározta, hogy nagyon megszídja amiért kinyitotta a ládát, de mikor meglátta rémült, könnyes szemeit csak vigasztalta.

Sára, a füvesasszony már egy ideje járta a falut, és kétségbeesetten hívogatta macskáját. Most éppen Olga házánál próbált szerencsét.
Luca, Luca, hol vagy te haszontalan?
Olgát felébresztette a rekedtes hang, kijött a kapuhoz. – Mi történt?
- Nem találom Lucát, és olyan rossz érzésem van. – arca aggodalmas volt.
- Ugyan, mióta itt vannak a hugom gyerekei, Luca állandóan Fruzsina ölében üldögél.
- Hála a szagos mentának! – fohászkodott Sára – hazaviszem a kis csavargót.
- Fruzsina! – szólt fel a diófára Olga, de válasz nem érkezett. – Barnabás! – próbálkozott kicsit aggodalmasan újra. A kert néma volt. Olga szívét összeszorította a félelem.
- A láda! – kiáltott, és rohanni kezdett a padlásfeljáró felé. Sára értetlenül követte. Olga olyan gyors volt, hogy a füvesasszony már csak kék szoknyája csücskét látta eltűnni a padlás ajtajában. – Istenem, Istenem! – hangzott fentről az elkeseredés. Mivel Sára többszöri kérdésére sem érkezett válasz, összefogta hosszú szoknyáját, és nekieredt ő is a magas létrának. Olgát ott találta ráborulva egy nyitott ládára.
- Mi a baj?
- Eltűntek a gyerekek, és eltűntek a bohócruhák is! Mit mondok a szüleiknek? Nem vigyáztam rájuk eléggé. – sírta el magát.
- Hát egy ládában csak nem bújtak el úgy, hogy ne találjuk meg őket. – hitetlenkedett Sára.
Olga, hogy a másik megértse ijedelmét, pár szóban elmesélte barátságát Nórával, a fájdalmas szakítást, és beszélt a különös bohócruhákról is. – Varázslat történt – hajtogatta – gonosz varázslat. – A füvesasszony tekintete hirtelen félelmet tükrözött, kezeit a nyitott láda fölé tartotta, olyan méltóság és titokzatosság áradt belőle, hogy Olga abbahagyta a sírást.
- A ládán keresztül távoztak. – közölte.
Utánuk tudunk menni? – ugrott talpra Olga.
Sajnos nem, ez az út bezárult. – majd remegő hangon hozzátette – Luca is velük van, ezt éreztem egész délután.
- Kit érdekel a macska? – csattant fel az asszony. – Mi lehet a gyerekekkel?
Sára megbántottan nézett Olgára. – Az a macska az én Luca lányom, annyi idős mint Fruzsina.
- Nem értem. – zavarodott össze Olga.
Amit most elmondok maradjon köztünk, különben nem lesz maradásom a faluban. Kérem, ne ijedjen meg. Boszorkány vagyok. – félve, ugyanakkor érezhető büszkeséggel beszélt.
- Nane! – szisszent fel Olga. – És macskává változtatta a saját lányát?
- Hallgasson meg! Anyám híres boszorkány volt, én nem örököltem a képességét, füvesasszony lettem, gyógyteák, orvosságok és egyebek. Békében élek a falusiakkal, a férjem is idevalósi volt, tőle született Luca.
- Akkor mégis, hogy lett Lucából macska?
Luca sokáig olyan volt mint a falubeli gyerekek, aztán hamar rájöttem, hogy varázsereje van, nem is akármilyen. Gyerek volt, nem tudta elrejteni ezt a képességét. Állandó veszélyt jelentett saját magára, és rám is. Eltiltottam a pajtásaitól, mert féltem, akaratlanul is elárul minket. Nagyon magányos lett, sajnáltam, de nem tehettem mást.Egy idő múlva, hogy a gyerekek közelében lehessen mikor játszanak, mindig más állat bőrébe bújt, hol macska, kutya, leveli béka, hol gyíkocska volt.
- Szegény kislány! – sóhajtott Olga.
Egy nyugodt pillanatom se volt, minden kóbor kutyában, akit a gyerekek megkergettek, megdobáltak, azt hittem ő rejtözik.Kilenc éves lett, mire felfogta, hogy képessége legalább akkora átok, mint amekkora áldás.Megígérte, hogy nem változtatja külsejét ötletszerűen, így lett belőle fekete cica. Bejáratos lett mindenhová. Mikor megérkezett Fruzsina, azonnal hozzászegődött. A többit már tudja.
- Elmegyek a cirkuszba! – kiáltott fel Olga, aki nem is próbálta titkolni, hogy az utolsó mondatokra már nem figyelt. – Hazahozom a gyerekeket mindenáron!
- Magával megyek én is, aggódom a lányomért.
- Miért? Ha boszorkány nincs veszélyben, talán még az ikreknek is segíthet.
- De még gyerek! Ki tudja milyen erejű az a gonosz, aki mozgatja a szálakat, aki bohócruhákat varázsol el, úgy rabol gyerekeket. Összeszedem a holmimat, és pár perc múlva itt vagyok.
Olga beletette egy kis utazótáskába a szükséges dolgokat, és kiállt a ház elé piros kocsijával. Csoki mikor meglátta az autót, a nyitott hátsóajtón beugrott az ülésre, abban a biztos tudatban, hogy ő is utazik. Sára arra ért vissza, hogy Olga rimánkodik a kutyának, hogy szálljon ki. – El nem vihetem, egyedül nem hagyhatom, kire bízzam? – tépelődött.
- Vigyük magunkkal. – szólt Sára.
- Egy kutyát?
- Hacsak az a baj, hogy kutya, teszek róla. – azzal Sára beszaladt az udvarra, kihozta Csoki tálját, és teleöntötte valami zöld folyadékkal, amit sokzsebes táskájából halászott elő – Idd meg Csoki! – szólt rá határozottan. A kutya azonnal lefetyelni kezdett. Olga lemondóan legyintett, és bement a házba, hogy pénzt vegyen magához. Mikor visszaért, a meglepetéstől majd hanyatt esett. Csoki helyén egy kisfiú kuporgott az ülésen, a kelleténél kicsit hosszabb orral, nyakába lógó selymes hajjal.
- Csoki? – szólt az asszony elképedten a gyerekhez. A fiú ránézett, és a furcsa kis arcból kutyájának hűséges, barna szemei néztek vissza.
. – Istenem, mit művelt Sára? Azt mondta nincs varázsereje.
- A tehetségem kisebb mint anyámé, és meg sem közelíti Lucáét, de azért még tudok ezt-azt. – nézett huncutul.
- Beszélni is tud Csoki?
- Annyira nem vagyok jó. – mentegetődzött a boszorkány.
- Nem gondolja, hogy feltűnő lesz egy ugató kisfiú?
- Mondtam, hogy nem vagyok tökéletes. – sértődött meg Sára. – De azt meg tudom csinálni, hogy csöndben maradjon.
- Induljunk! – az autó csöndben kigurult a faluból, és az országúton gyorsabb tempóra váltott.

Mikor a bohóc elment, és magukra hagyta az ikreket, a talpraesett fiúnak első dolga volt, hogy megpróbálta kinyitni az ajtót, ami persze zárva volt. Körülnézett valami szerszám után, hogy kifeszítse, de a cirkuszkocsiban nem volt más csak két ágy, egy asztal, két szék, egy nagy tükör, meg az Olgáéhoz hasonlatos láda. Barnabás ki akarta nyitni, de testvére megakadályozta.
- Ne félj, ezen keresztül már csak kifelé vezethet út! – mondta a fiú, de végül nem nyitotta ki. Fruzsina közben verni kezdte az ablakot, hogy felhívja magukra a kintiek figyelmét. Az ütések tompa, alig hallható hangot adtak, nem reagált rájuk senki. Végül leültek reményvesztetten. A becsapott Olgára, és gyanútlan szüleikre gondoltak. Hét óra felé igérete szerint, eljött hozzájuk az igazgató.
- Megnéztétek mi van a ládában? - az ikrek hallgattak. – Nem mertétek kinyitni igaz? – olyan csúnyán nevetett, hogy a fiú keze ökölbe szorult. Az apró emberke peckesen odasétált a ládához, kinyitotta, és kiemelt belőle két bohócruhát. Újak voltak, az ikrekre illők. – Bújjatok bele , látni akarom hogy áll! – A megrémült Fruzsina öltözködni kezdett, de Barnabás csak konokul állt. – Azt akarod, hogy megfenyítselek? – mondta halkan, fenyegetőleg. Fruzsina könyörögve nézett testvérére, mert még jól emlékezett a megbüntetett Agyar sírására. Barnabás szótlanul belebújt a fényes ruhába.
- Ime Pepita és Pepitó! – mutatott rájuk teátrálisan az igazgató, mintha máris a porondon lennének. A jelmezek egyformák voltak, csak a kislány nyakában egy nagy pepita masni, a fiúéban meg pepita nyakkendő volt. – Na Pepitó érzed már a vágyat, hogy megkergesd ezt a gyáva, ügyetlen, csámpás Pepitát? – a ruhák és a gonosz szavak hatása azonnal jelentkezett. Barnabás szeme hidegen villant Fruzsinára, és elindult felé. A kislány megrémült. – Levehetitek!- szólt közbe a varázsló - Holnap lesz a bemutató. – tette még hozzá, és jókedvűen távozott. Elégedett volt, hogy a gyerekek szívébe félelmet ültetett.
Mikor az ikrek egyedül maradtak Fruzsina sírni kezdett. Testvére hozzálépett, hogy vigasztalja, de ő elfordult.
- Bántottalak? - kérdezte ijedten.
- Akartál. Nem is emlékszel rá, igaz? – Barnabás tagadólag rázta a fejét.
- Nem vehetjük fel a ruhákat soha többé, mert az történik velünk is mint Olgával és Nórával!! – jajdult fel Fruzsina.
A beszélgetés félbeszakadt, kinyílt az ajtó, egy fiatal lány lépett be tálcával a kezében, a vacsorájukat hozta. Az ételt letette az asztalra, és felkapcsolta a villanyt. Nem szólt a gyerekekhez egy szót sem, aztán mint aki jól végezte dolgát indult az ajtó felé. Barnabás felugrott, és elállta az útját.
- Kérlek, engedj ki! Elraboltak minket, haza szeretnénk menni!- A lány gyengéden, de határozottan félretolta a fiút, nem nézett rá, lesütötte a szemét, és kilépett az ajtón, ami bezárult mögötte. A vacsora ott maradt az asztalon, a tanácstalan, elkeseredett ikrek nem szóltak egymáshoz, ketten voltak, mégis végtelenül magányosnak érezték magukat. Végül éjfél felé az álom legyűrte őket. Fruzsina meggyötört kis arca boldognak tűnt, mert azt álmodta, hogy Luca ott van mellette, hozzásimul, és hangosan dorombol. Aztán a cica egyszer csak felugrott az ágyról, megrázta magát, és kislánnyá változott. Odament a tükörhöz, és haragosan ráfújt, mintha még macska lenne. Ettől a fényes tükör homályos lett. A kislány a beszivárgó holdfényben pörögni kezdett a szoba közepén, hosszú, fekete copfja repült utána.
- Gonosz varázsló kifogtam rajtad, megvakítottam tükörszemed!- hadarta el többször is, mint valami mondókát. A hang annyira édes és valóságos volt, hogy Fruzsina felült az ágyban.
- Ébren vagyok?
- Megcsípjelek? – kérdezte az álomkép, és megállt a pörgésben.
- Ki vagy? – sóhajtotta a kislány.
- Nem is sejted? – ült mellé az ágyra, és hosszan a szemébe nézett. A világító zöld szemek ismerősnek tűntek.
- Luca? – hangja olyan bizonytalanul csengett, mint aki maga sem hiszi amit mond.
- Te kivel beszélgetsz? – kérdezte álmosan Barnabás.
- Azt hiszem Lucával.
- Lázas vagy Fruzsi? – ült fel ijedten.
- Luca vagyok – vágta el a vitát az éjszakai látogató- igazából lány, de sokszor macska,néha láthatatlan, olykor béka vagy madár, legutóbb tücsök. Ahogy a helyzet kívánja.
- Varázsló vagy mint az Igazgató? – a fiú határozottan ellenséges volt.
- Nem, én boszorkány vagyok! – kérte ki magának önérzetesen.
- És az mennyivel jobb? – Barnabást nem volt egyszerű meggyőzni.
- Valamennyien haza akarunk jutni igaz? Segíteni szeretnék! A magyarázkodást hagyjuk későbbre! Figyeljetek! Minden cirkuszkocsiban van tükör, de ezek nem közönséges tükrök, hanem egyúttal szemek is, amikkel a varázsló mindent, és mindenkit megfigyel, előtte nincs titok. Ezt már megvakítottam. – mutatott büszkén a homályos tükörre.
- Vakítsuk meg a többit is! - jött Barnabás izgalomba.
- Nem olyan egyszerű. A varázsló irodája mellett van egy tükörterem, a cirkusz összes tükre odaküldi amit lát. Ezt az igazgató állandóan figyelteti. Ha szerencsém van csak reggel veszi észre, hogy homályos az egyik tükör. Remélem korán hozzák a reggelit, és akkor el tudok tűnni.
- Nem mehetnénk veled? -
- Hogy képzeled? – fordult Luca a fiú felé.
- Varázsolj minket is láthatalanná!
- Az nem megy. Nem tudnék vigyázni rátok, én is állandó veszélyben vagyok. A varázsló tud rólam, a nyomomban van, minden ügyességemre szükségem van, hogy ne kapjon el. Annyi idős vagyok mint ti, és azt sem tudom, mekkora a varázserőm. Megígérem, hogy nem hagylak titeket cserben, csak legyetek türelemmel.
- Csak minket rabolt el? A többiekkel mi van?
- Az egész cirkuszt kézben tartja, és furfangos is. Nem az embereket, hanem a tárgyakat varázsolta el, a fellépő ruhákat, az eszközöket. Mikor az állatidomár belebújik a ruhába, és magához veszi az ostort, vagy a pálcát, más ember lesz. Kegyetlenül bánik az állatokkal, aztán nem emlékszik rá, csak csodálkozik, hogy azok, fáradtak, ingerlékenyek, sokszor betegek lesznek. Persze az emberek is szenvednek, mert az elvarázsolt ruhák őket veszélyes mutatványokra kényszerítik.
- A sebeket látniuk kell, miért nem fognak össze?
- Te kérdezed? – nézett Barnabásra Fruzsina. A fiú elvörösödött.
- Nem emlékeznek rá, és ez egymás ellen fordítja őket, ahogy titeket is. – Luca szomorúan nézett az ikrekre.
- A holnapi gyerekelőadásra fel kell vennünk a ruhát, ha addig nem sikerül kiszabadulni. Segíts! – érkezett a kérés az ikrektől. Luca odament a ládához, kinyitotta, sokáig állt fölötte, majd simogatni kezdte a ruhákat, közben dúdolt:
- Szép, fényes jelmez,
Iker jelmez,
Törjön meg
A gonosz varázs.
Arra kérlek
Hogy legyél jó,
Szeresse egymást,
Pepita és Pepitó!
A dalocskát annyiszor énekelte el, hogy a reménykedő gyerekeket végül álomba ringatta.

Mikor a lány a reggelit hozta, akit az ikrek egymás között csak Némának hívtak, a gyerekek még aludtak. Csendesen mozgott, nem gyújtott villanyt, nehogy felébressze őket. Az érintetlen vacsora láttán szomorúan csóválni kezdte fejét. Elvitte a régi tálcát, és halkan behúzta maga után az ajtót. Alig távolodott el pár métert a cirkuszkocsitól, mikor észrevett egy kis, fekete madarat, az ijedten próbált menekülni előle. Felszállni nem tudott, mert az egyik szárnyával történt valami, azzal csak söpörte a földet.Igyekezett óvatosan a közelébe kerülni. A madár egy ideig még menekült, aztán megadta magát. A lány letette a tálcát, két tenyerét ráborította, és felemelte. Érezte parányi szívének szapora dobogását, a fényes szemek kiváncsian néztek rá, és kedvesen csacsogni kezdett. Te legalább tudsz beszélni, gondolta a lány, elviszlek valakihez, aki majd meggyógyít, azzal beletette köténye zsebébe. Az újabb adag reggelivel, a cirkusz egyik elhagyatott része felé igyekezett. Ez a régi raktár volt, itt tárolták azokat a ruhákat, eszközöket, amit még az előző igazgató idejében használtak. A lány előtt kinyílt az ajtó, szaporán lépdelt az egyik eldugott sarok felé, ami ugyanolyan egyszerűen volt berendezve, mint a cirkuszkocsik. Az ágyon egy ősz hajú férfi feküdt, nyitott szemmel bámulta feje fölött a pókhálós gerendákat. A lány letette az ételt, odament az ágyhoz, és szorosan átölelte.
- Úgy vártalak már kislányom. Jól vagy, nincs semmi bajod? – nézett kutatóan sápadt arcába. Az csak megrázta a fejét, és előhalászta zsebéből a madarat.
- Ajándékot hoztál? - a lány nyitott tenyerében békésen üldögélt a kis fogoly. – Hiszen ez egy csóka! Hogy tudtad megfogni ezt a fürge madarat? Az is lehet, hogy szelidített.- találgatott. A lány a szárnyára mutatott. Mielőtt apja megvizsgálhatta volna, a csóka váratlanul felröppent a leány vállára, és gyengéden odakapott rózsaszín szájához.
- Jaj! – kiáltott fel ijedten, aztán olyan meglepődéssel nézett a kiejtett szó után, mint aki nem hisz a fülének.- Apa tudok beszélni újra! – örömében felpattant az ágyról. A váratlan mozdulattól megriadt madár nekiröppent a tükörnek, és az ütközéstől a földre pottyant.
- Te kis szeleburdi! - kapott utána a lány, de ahogy lehajolt, majdnem összefejelt egy éppen felemelkedő, fekete hajú kislánnyal. Apa és lánya ijedten néztek a váratlan jelenésre.
- Luca vagyok, Fruzsina hozott ide cica képében
- Te vagy az, akit azóta hajszol a varázsló?
- Nem értem. – ült fel izgatottan a férfi. – Visszaadtad Katinka hangját, varázserőd van?
- És a tükörszemet is megvakítottam. – mutatott gyerekes büszkeséggel a homályos tükörre.
- Segítesz nekünk Luca? Én voltam ennek a cirkusznak az igazgatója, a varázsló bezárt ide, és velem zsarolja a lányomat, de most felcsillant a remény.
- Segítek, meg akarom menteni az ikreket is, akiket elraboltak, és fogva tartanak.
- Valami jó terv kellene, csak siessünk, mert észreveszik, hogy túl sok időt töltök itt. – sürgetett Katinka.
A három fej cinkosan összehajolt, hogy kifőzzék, hogyan fosszák meg hatalmától a varázslót.
Katinka szaporán lépdelt a tálcával, amin az igazgató reggelije volt. Az irodába vitte az ételt, a hálószobájába nem mehetett be, mert a varázsló szörnyű dolgokkal fenyegetett mindenkit, aki megszegi a tilalmat. Az igazgató jó kedvében volt egészen addig,míg a bohócok nem jelentették, hogy a tükörteremben két szem megvakult. Átrohant, hogy maga is szemügyre vegye, majd visszatért a sarkában lihegő bohócokkal, és nekitámadt Katinkának.
- Hol a boszorkány? – rikoltozta – Csak ő tehette, az egyik az ikrek tükre, a másik a tehetségtelen apádé. Összejátszol vele igaz? – pálcáját vészesen suhogtatta Katinka orra előtt. – Válaszolj, különben örök időkre bezárlak egy sötét lyukba.
- Hatalmas erejű Gazdám – szólt félénken az egyik bohóc – Nem tud beszélni, mert elnémítottad.
- Akkor beszélj ha kérdezlek! – csapott a hivatlan prókátor felé a pálcával. A bohóc álarca lerepült, ő térdre esett, és vakon keresgélni kezdte a földön. Társa lehajolt, és kezébe adta.
- Te is akarsz egyet? – mordult rá, de visszafordult a lányhoz. – Ne hidd, hogy megúsztad ennyivel, a legközelebbi hibánál olyan büntetést kapsz, amiről nem is álmodsz. – Aztán mikor lecsillapodott, az egyik bohócot visszazavarta a tükörterembe őrködni, a másikra ráparancsolt, hogy Agyarral együtt járják folyamatosan a cirkuszt, keressék a boszorkányt. Hajszolják, ne legyen egy perc nyugta sem. Ha a mai díszelőadás véget ér, majd kezébe veszi a dolgokat. Katinkát takarítani küldte, de mikor a lány sietve elindult, még utána szólt: - Ne próbálkozz, mert apádat a szemed előtt szedem darabokra!

Az éjszakát Olgáék egy motelban töltötték, és reggeli után újra útra keltek.
- Van valami terve? – érdeklődött a füvesasszony.
- Bemegyek a cirkuszba, és elhozom a gyerekeket.
- Olga nem mehet fejjel a falnak. Előbb körül kell néznünk. Üljünk be egy előadásra, hogy lássuk, a gyerekek porondon vannak-e? Én megkeresem Lucát, és közösen kitalálunk valamit.
- Igaza van. – sóhajtott az asszony. Megálltak egy pihenőnél, hogy igyanak. Olga vitt egy pohár friss vizet a fiúnak is, aki ügyetlenül és mohón ivott, utána hálásan megnyalta az asszony kezét. Olga ijedten nézett körül, hogy volt-e tanúja a fucsa jelenetnek.
Délután érkeztek a cirkusz elé, mikor a gyerekelőadás kezdődött. Az épület homlokzatán a tigris teste fölött új felirat vibrált: Varázscirkusz. Hatalmas plakátok hirdették a legújabb szenzációt, az iker bohócokat, Pepitát és Pepitót. Olga mikor meglátta, remegni kezdett a lába, mert a plakátokról Fruzsina és Barnabás arca nézett rá. Leparkolt az autóval, hogy jegyeket vegyen. A mellettük lévő gépkocsiban egy kis spániel lány üldögélt. A fiú mikor észrevette, hegyezni kezdte füleit. Olyan mókás volt, ahogy sűrű fürtjei közül kibújtak a kutyafülek, hogy Olga még ebben a feszült lelkiállapotban is elnevette magát. Megvették a jegyeket, és beültek az első sorba. Mikor a minden jóval megpakolt büfés kocsi a közelükben állt meg, a gyerek izegni-mozogni kezdett, hosszú orrocskájával körbeszimatolt. Olga vásárolt neki szendvicseket és virslit, amit azonnal behabzsolt, majd fejét az asszony ölébe hajtva elaludt.
- A kifiát nem érdekli az előadás? – kérdezte a mellettük ülő hölgy.
Olga nem válaszolt, minden idegszálával a porondot leste.Mennyire más volt ez a cirkusz mint amit ott hagyott. A produkciók sokkal nehezebbek voltak, ugyanakkor minden túlságosan tökéletes, sem ember, sem állat nem ejtett hibát. Hiányzott a számokból az esendőség, az apró tévesztések, megingások, amiért izgulni lehetett, az újra próbálkozások, amit szívből hálásan meg lehetett tapsolni.
- Van egy ötletem. – súgta Sára, és ott hagyta Olgát.
A szünetben útjára indult megint a büfés kocsi, amin különböző színű üdítők voltak. Egy rekedtes, ismerős hang hangosan kínálta portékáját.
- Varázslatosan finom gyümölcsitalok, a cirkusz ajándéka a kedves publikumnak. Jöjjenek, jöjjenek! – nyújtotta Sára apró poharakban a szivárványszínű italokat. Gyerekek, felnőttek tolongtak körülötte, mire a szünet véget ért az üvegek is kiürültek. Megjött Sára is, elégedetten ült vissza a helyére, és hamiskásan nézett Olgára, aki azonban mással volt elfoglalva.
- A szer hatása múlik! – súgta az asszony Sárának. A fiúcska arcát finom, barna szőr lepte el, és kezein megnőttek,megvastagodtak a körmök.
- Hoppá! Gyerünk a mosdóba! – ugrott fel Sára, és két oldalról támogatva a gyereket, elhagyták a nézőteret. A szomszéd hölgynek most nem volt megjegyzése, mert nyitott szájjal édesdeden aludt.
- Elaltatta a nézőket Sára?
- El bizony, így időt nyerünk, mert az Igazgató majd azt sem tudja, hol áll a feje.
Mire a mosdóba értek Csoki már a saját lábain szaladt. Az egyik sarokban békésen szuszogott a forgalomból kivont büfésnő.
- A tervem a következő: - a füvesasszony tele volt energiával. – Mivel Csoki ismét kutya lett, segítségével keresse meg az ikreket. Valahol a porond közelében lesznek, hiszen az előadás csúszni fog, amíg fel nem ébred a közönség. Én megkeresem Lucát. – Rendben?
- Rendben. – mondta Olga szófogadóan, majd a kutyára nézett. - Keresd Csoki, keresd Barnabást és Fruzsinát! – A kutya szemei izgatottan csillogtak, és éles kis vakkantásokkal jelezte , hogy érti a dolgát. Mikor a mosdó ajtaja kinyílt rohanni kezdett, Olga meg utána.
Sára sokzsebes táskáját a vállára dobta, és ő is ment a dolga után.

Mire Katinka végzett a takarítással dél lett. Elindult az ikrekhez az ebéddel.
- Szervusztok. – köszöntötte őket halkan – Meghoztam az ebédet, meg híreket is hoztam. – Meglepődtek, hogy a „néma” lány beszélni tud, nem kerülte a tekintetüket, egyenesen rájuk nézett. – Szövetkeztünk Lucával, kész a tervünk. Ti csak fogadjatok szót, várjátok meg az Igazgatót, ő fog értetek jönni a szünet előtt. Jobb ha nem tudtok a részletekről, nehogy megsejtsen valamit, és kiszedje belőletek.- olyan gyorsan beszélt, hogy az ikrek bár tele voltak kérdésekkel, nem jutottak szóhoz. – Bízzatok bennünk! – kérte, és gyorsan kilépett az ajtón.
Fruzsina és Barnabás szinte elkábult az örömtől és az izgalomtól.
- Miért nem avatnak be minket is? – kesergett kicsit a fiú.
- Mert féltenek . – mondta bölcsen Fruzsina.
Elkezdődött az előadás, ilyenkor az Igazgató nem mozdult el a porond közeléből. Az összeesküvőknek szabaddá vált a terep. A tükörterem ajtaján halk kopogás hallatszott. A Bohóc kinyitotta. Egy piros ruhás, fekete hajú kislány nézett rá kedvesen.
- Bejöhetek?
- Nem jöhetsz be. Hogy kerülsz ide?
- Bohóc szeretnék lenni, olyan szép, és csillogó mint te vagy. – hízelgett.A Bohócnak jólesett a dícséret, tetszelegve forgolódott. – Segítesz nekem? – a kislány hangja tele volt könyörgéssel.
- Hol van anyukád? – kérdezte óvatosan.
- Elszöktem, bújtass el kérlek!
A bohóc arra gondolt, hogy a varázsló majd megdícséri, és jutalmul valódi testet ad neki, ha még egy gyereket szerez a cirkusznak.
- Gyere, elbújtatlak! Csak aztán meg ne bánd! – sietősen elindult, és intett a kislánynak, hogy kövesse. Az szaporán, engedelmesen lépegetett utána. Elvitte egy üres cirkuszkocsihoz. Belépett vele együtt, hogy megmutasson mindent, és türelemre intse, amíg megjön az Igazgató. Beszélt és magyarázott eltelve saját fontosságától, míg azt vette észre, hogy az ajtó bezárult mögötte, és egyedül maradt. A zárat olyan varázslat működtette, hogy csak kívülről lehetett nyitni és zárni, esélye sem volt a szabadulásra.
Lucának sikerült elkerülni a találkozást az őt kereső másik Bohóccal és Agyarral.Sietett vissza a tükörterembe, ami most őrzés nélkül maradt. Nézegetni kezdte a tükröket, egyik sem mutatott boldogságot, örömet, csak veszekedéseket, fájdalmat, nyomorúságot. Hogy lehet valaki ennyire gonosz? Ízzó harag fogta el a varázsló iránt, villámló pillantása alatt a tükrök megrepedtek, darabokra törve zuhantak a padlóra. Katinka rémülten, de csodálattal nézte a pusztítást az ajtóból. Mikor az utolsó tükörszem is megsemmisült, Luca mintha álomból ébredt volna.
- Ezt én csináltam?
- Bizony te, mekkora erő van benned, kicsit féltem tőled.
- Nem kell félned, sohse használnám rosszra. Most pedig mutasd meg a varázsló hálószobáját, derítsük ki, mit titkol, mit rejteget?
Katinka bevezette Lucát az irodába, amit már ismert, mert itt fogadta Fruzsinát az Igazgató.
- Innen nyílik , ez a kis rejtett ajtó, itt a sarokban.
Lucának bátorságot adott, hogy az előbb megtapasztalta erejét, de azért óvatos volt. Mikor belépett Katinkával a háta mögött, mintha más világba kerültek volna. A falakat fényes, vörös drapéria borította, ablaka nem volt a szobának, rejtett lámpák adtak némi fényt. Egy hatalmas fekete ágy terpeszkedett a közepén, ugyanolyan oroszlánlábakon állt mint az íróasztal. Az ágynemű színe megegyezett a falakéval. Egy könyvszekrény volt a sarokban, tele régi, bőrkötéses, aranyfeliratos könyvekkel.
- Biztosan innen szerzi a tudományát. – mutatta Katinkának.
- Olyan fojtott a levegő, itt nem szellőztet soha senki? – jött a suttogás Luca háta mögül.
- És érzed ezt a szagot? – fordult a lány felé. Valóban a szobában nehéz, fűszeres illat terjengett, alig tudtak lélegezni. – Te nyisd ki a könyvszekrényt, és kutasd át! Én az ágy melletti éjjeliszekrényt nézem át..
Katinka nem volt boldog a feladattól, de tudta, ha édesapját ki akarja szabadítani, meg kell tennie. Az éjjeliszekrény tetejét egy faragott, afrikai faszobor díszítette. Egy férfi fej volt, titokzatos és durva vonásokkal. Luca érte nyúlt, hogy közelebbről megnézze, de abban a pillanatban a szobor szemhéja lassan felnyílt, és szemei a kislányra néztek.. Luca úgy kapta el a kezét, mintha parázshoz nyúlt volna, és hátraugrott. A vastag ajkak megvető mosolyra húzódtak, és a szemek ízzani kezdtek.
- Katinka megtaláltam! – A lány odanézett, és kezéből hangos puffanással esett a földre egy könyv. A szobor szeméből sugárzó fény egyre erősebb lett. Luca úgy érezte, mintha kiszívná lábaiból az erőt. Megtántorodott.
- Ne hagyd magad, erős vagy! – kiáltott Katinka.
A szobor odakapta tekintetét, és egy tüzes villanással megütötte a lányt, aki szótlanul összesett. Aztán visszafordult Lucához újra, tudta, hogy ő az igazi ellenfél. A kislányt magához térítette, és feldühítette ami Katinkával történt, zöld szemének ijesztő villámával csapott le a fejre. Az megingott, mert váratlanul érte a heves támadás, de a válasszal nem késlekedett. Luca azonban számított rá, nem hagyta magát mégegyszer meglepni. A vörös és zöld erő összecsapott keményen. A fej imbolyogni kezdett a szekrénykén, mint aki leesni készül, a kislány lábai újra remegni kezdtek. Úgy tűnt egyforma erősek, de míg Luca gyerek volt, tapasztalatlan a küzdelemben, a másik oldalon az évszázados gonoszság lassan felülkerekedett.
Közben Katinka magához tért, látta Luca reszkető lábait, tudta, hogy segítséget kell hoznia. Kúszni kezdett az ajtó felé. A fej nem törődött vele, nem adhatta meg ellenfelének azt az előnyt, hogy elereszti, míg a másikat visszatartja. Katinka végre kijutott az irodába. Felállt, az ajtónak támaszkodott, szédült. Aztán a falhoz lapulva araszolt a folyosó felé, hogy eljusson apjához. Mikor kiért, egy termetes, izgatott asszony vigyázatlanul újra leverte a lábáról.
- Nem látta a lányomat, Lucát? –
- Ott bent van. – nyögte a lány.
Sára beviharzott az irodába, körülnézett, meghallotta Luca erölködő sikolyát a másik szobából. Az anyai aggodalom a tapétaajtóval együtt repítette a szobába a füvesasszonyt.. Egyszerre érzékelte a fej diadalmas vigyorát, és a térdre kényszerített Luca reménytelen helyzetét. Kezéből már repült is a vörös folyadékkal megtöltött apró üveg a szobor felé. A fej most automatikusan fordult a belépő felé, eleresztve Lucát. Közben az üveg hangos csattanással tört össze homlokán, és tartalma a szobor szemébe folyt. A fájdalmas nyögést, rettenetes ordítás követte, a gonosz szemeket kiégette a maró folyadék, és pirosló lávaként beborította az egész arcot.
- Jól vagy? – emelte fel, és szorította magához lányát Sára.
- De jó hogy itt vagy! – bújt karjai közé Luca. – Mivel öntötted le?
- Semmi különös, tudod mindig van nálam egy kis lötty. – kacsintott lányára.
Közben a folyadék szép munkát végzett, a fejből csak egy nagy marék hamu maradt.
Katinka a tőle telhető leggyorsabban igyekezett apjához. Mikor már a raktár közelében járt, meglátta Agyart, és a másik Bohócot. Először megrémült, hogy Lucának nem tud segítséget vinni, aztán látta, hogy itt valami nincs rendben. A Bohóc támolygott, majd összerogyott, csak egy kupac ruha maradt a helyén, amit a farkcsóváló, barátságos Agyar hűségesen őrzött.
- Apa vége a Varázslónak! – rontott be a raktárba Katinka – Gyere keressük meg a többieket!

Csoki úgy nekiiramodott, mint aki örül, hogy újra négylábon közlekedhet. Olgának ugyancsak igyekeznie kellett, hogy ne maradjon le nagyon. Az volt a szerencséje, hogy a kutya időnként megállt szaglászni, aztán újult erővel rohant tovább. Tettek egy-két kört a cirkusz területén, végül kikötöttek a porond közelében, ahol az artisták a fellépésre vártak. Az Igazgató fekete talárban, hegyes ezüst varázslósüvegben állt a porond közepén a lámpák fénykörében, külsejével is jelezve, hogy ez valóban varázscirkusz. Erőteljes hangon jelentette be a műsor új csillagait, az iker bohócokat. A bejelentés után tartott egy kis szünetet, várta a tapsot, ami annyira gyér volt, hogy kicsit zavarba jött. Egy újabb, erős dobpergés után, beharangozta ismét a várható, egyedülálló produkciót. A közönség reakciója ezúttal is elmaradt. Értetlenül körülnézett, majd kisétált a porond széléig, és akkor meglátta az alvó publikumot.
Abban a pillanatban érezte, hogy baj van. A boszorkány ereje jóval nagyobb mint gondolta.
- Ébresztő! – kiáltott fel hangosan, közben intett a zenekarnak, ami rázendített egy dobszóval , és hangos fúvósokkal teli indulóra.
Olga Csokival ekkor ért oda. Körülnézett, de nem vette azonnal észre a jelmezes ikreket. Bezzeg a kutya, akit nem annyira a szeme, mint az orra vezetett, egyenesen odarohant Barnabáshoz.
- Csoki, Csoki! – szólongatták és simogatták a boldogságtól szinte megkergült kutyát. Addigra Olga is odaért, és karjába zárta az ikreket. Barnabásnak most egyáltalan nem volt kifogása a megszámlálhatatlan csók ellen.
Közben a szinpadon furcsa események zajlottak. A Varázslót mintha elhagyta volna magabiztossága, hangja egyre halkult, időnként megtántorodott, mintha egy láthatatlan ellenfél megütötte volna. Majd úgy tűnt újra összeszedi magát, kiegyenesedett, pálcájának megint ura lett. Azonban az öntelt arckifejezést a másik pillanat újra letörölte róla. Kezeit a szeméhez kapta, és jajgatva a földre kuporodott.
- Hát ennek vége! Luca elintézte. – Barnabás hangjában nem volt szánalom.
- Menjünk! - terelte őket Olga a kijárat felé. Alig tettek pár lépést, szembetalálkoztak Lucával és Sárával. Közben a cirkuszban elterjedt a hír, hogy visszatért a régi Igazgató, mindenki a porondra sereglett, és boldogan éljenezni kezdett, mikor lányával Katinkával megérkezett.
A varázsló nehézkesen feltápászkodott, megindult kifelé, de ahhoz, hogy elhagyhassa a porondot, keresztül kellett vágnia a haragos, indulatos emberek gyűrűjén.
- Engedjék elmenni! Ő is csak eszköz volt egy idegen, gonosz varázsló kezében. – kérte Sára a többieket. A kissé zavart öregember mellett hirtelen feltűnt Agyar, a lelógó kezek alá bújt, és hevesen csóválta farkát.
- Bundás! – örült meg az egyetlen barátságos lénynek, és kissé bizonytalan léptekkel, szinte egymásra támaszkodva elhagyták a cirkuszt.
Mikor a közönség végre felébredt, megtartották az előadást,Olga boldogan látta, hogy ez a cirkusz megint olyan, mint régen, amit nagyon szeretett. Hazafelé, az ikreknek két kérése volt: az egyik, hogy ne mondja el szüleiknek ami velük történt, a másik, hogy keresse meg Nórát, és béküljenek ki.
- Ami az első kérést illeti sajnálom, de szüleiteknek minden tudni kell, de a másodikat szívesen teljesítem, első dolgom az lesz, hogy megkeresem Nórát. – hangzott határozottan és olgásan.
 

•