Az a reggel..

Mikor felébredt, még szájában érezte az álombéli csók ízét. A mobil a legrosszabb pillanatban csengett, hangjára máskor összes érzékszerve azonnal topra ugrott, most fejére húzta a takarót, hogy kizárja a fényt, hátha visszaalszik. Aztán elszégyellte magát. Micsoda hülye álom, csókolózni a spanyol szívtipróval Banderassal! Sose jött be neki ez a latin típus, az okos, szemüveges, intellektuális pasik vonzották. Felkelt, kinézett az ablakon, tavasz volt, elkerülhetetlenül tavasz. Ritkán álmodott, vagy csak nem emlékezett rá. Az álmai is olyanok voltak mint az élete, racionálisak. Ami napközben foglalkoztatta, munkahelyi gondok, megoldandó feladatok, azok köszöntek vissza éjszaka. Moziban sem volt már két éve, a tévében csak a hiradót nézi. Akkor mégis honnan ez az álom?

Zuhanyozás közben, mig kényeztette magát az illatos tusfürdővel arra gondolt, hogy keveset foglalkozik a testével. Mindent megad neki a legújabb testápolóktól,vitaminoktól, parfűmöktől kezdve, de egyéb igényeire nincs tekintettel. Már három éve nem volt férfivel, az utolsó, akivel pár hónapra összebútorozott, szinte kimenekült a kapcsolatból. Távozáskor ironikusan megjegyezte, igazi nőre vágyik, - aki szexi, szeszélyes, féltékeny, jól főz, szépen vasalja az ingeit - nem ilyen két lábon járó, fantáziátlan  kiskosztűmre. Azt lesheti, gondolta akkor lekezelően, de azon napon sokáig álldogált tétován a nyitott gardrob előtt.

 Most mégis úgy érezte, hogy teste ezzel a nevetséges, váratlan álommal jelzett. Nézte magát a tükörben, és azon gondolkozott, hogy lehet az, ami fejben nem hiányzik, az deréktól lefelé mégis deficitként jelentkezik? Tagadhatatlan, ez a hiány uralta most az éjszakát. Büszke volt arra, hogy már egészen fiatalon független lett. Némi sajnálattal nézte a keze alatt dolgozó lányokat, asszonyokat. Nevetségesnek tartotta, hogy minden gondolatuk a szerelem, a szex, és a pasik körül forgott. Elég volt rájuk nézni, hogy tudja szövevényes érzelmi életük melyik fázisában járnak. A kapcsolat elején virág, desszert  az íróasztalon, a zeniten késések, figyelmetlenség, elborult tekintet, és mindig kéznél a forró, vallomásoktól szétperzselt mobil. A lejtmenetben idegesség, álladó konzultáció a mellette ülővel, szakításkor kisírt szemek, elkent smink,ízzó gyűlölet a megbízhatatlan, hazug, jellemtelen, férfiak iránt, az öreg portást is beleértve.

Ráadásul ma Valentin nap van, a szerelmesek napja. Ilyenkor őrülnek meg a legjobban, Az iroda illatozik a virágoktól, a levegő szinte zizeg az érzelmes sóhajoktól, a szoknyák rövidebbek, a blúzok merészebbek, a  nős férfikollégák apró csokoládé szívekkel járják a szobákat, potya ölelést és csókokat vadászva. Elhatározta, ma keményebb lesz a szokottnál,

ráncba szedi őket.

A gardrobból találomra kiemelt kiskosztűm, első benyúlásra is tökéletes választás volt. A színe semmilyen, esőfelhő szürke, piszokfolt a tavaszi nap arcán. Hozzá az állig begombolt ingblúz, a konzervatív, szabadon lengő fürtöcskék nélküli konty. Megnézte magát a tükörben, elégedett volt a látvánnyal.  Hátatfordított, és mint a harcba induló katona, határozottan masírozott az ajtó felé. Mikor átlépte a küszöböt, majdnem rálépett egy csokor nárciszra. A sárga, illatos csokor a lábtörlő szélén hevert. Látszott,  talán egy perce helyezték az ajtó elé, szinte harmatos volt. Gyanakvóan körülnézett, aztán kis tétovázás után felemelte a virágot. Szinte csak érzékelte, hogy a szemközti ajtó lehelethalkan becsukódik. Az új szomszéd, döbbent meg. A liftben találkoztak néhányszor.  Visszaemlékezett, hogy meregette rá a szemeit. Nem tulajdonított jeletőséget a dolognak, már hosszú ideje nem volt fogékony jelekre, pillantásokra.  A férfi jó kiállású, sötét hajú negyvenes. Egy zuglói Banderas, kuncogta el magát. Be nem vallott elégtétellel határozta el, hogy az íróasztalára teszi a csokrot. A liftben egyedül volt, arcát boldogan belemerítette a virágok közé. A felvonó tükrében látta, sárga lett az orra. Letörölgette,de nem szakadt el a tükörtől, kis gondolkodás után kigombolta blúza felső gombját, majd a következőt, aztán a harmadikat is, kivillantva sima bőrét a melltartó csipkés hídjáig. Kihúzott egy szál virágot a csokorból, és befűzte a kosztűmkabát gomblyukába. Mielőtt a lift leért volna a földszintre, a szoknya derekát kétszer is visszahajtotta kis szégyenkezéssel, szabaddá téve térdeit. Az utcán könnyedén lépdelt, bele-belesandítva a kirakatok tükröző üvegébe. Az egyiknél megállt, és egy hirtelen mozdulattal szétzilálta szigorú kontyát. Dús haja lágy eséssel zuhant a hátára, a reggeli szél azonnal belekapott, meglebegtette akár a harci zászlót, a mindig rohamra kész férfinép orra előtt.