Hallom  amire gondolsz!

Konrád István tenyerében ott fénylett az a parányi szerkezet, amin évetizedek óta dolgozott. A munka titkos volt, még legközelebbi munkatársait sem avatta be. Most, hogy végre elkészült, kimerültséget és boldogságot érzett.Amit a kezében tartott, talán az évezred találmányaként fogják számon tartani. Reményei szerint megváltoztatja az embereket, a társadalmakat, a világot. Naptárjára nézett, 21oo. November l7.-e volt, a születésnapja. Örült, hogy a két dátum ilyen jól összecsengett. Bement  az egészségügyi blokkba, és az apró, fényes, jelentőségét jól titkoló tárgyat, a tükör előtt, fülkagylója legbelső ívére erősítette. Olyan volt mint egy testékszer, amit már a huszonegyedik század elején, vagy még korábban is viseltek a fiatalok. Tudta, családja részéről ma sok csipkelődésnek lesz kitéve, de elhatározta, hogy sztoikus nyugalommal fogja viselni, a cél érdekében.Korábban indult haza, a lift gyorsan, zajtalanul repítette a föld alá. A szupergyorsaságú vonatok hálózata akkora volt, mint maga a város. A pályákat és az állomásokat a legmodernebb robotok működtették, a közlekedés ingyenes és biztonságos volt. A felszínt csak elektromos autók használhatták, engedélyezésük nem volt olcsó, luxusszámba ment.

   Mikor beszállt a percenként érkező szerelvények egyikébe, leült egy lány mellé, aki hátrahajtott fejjel, becsukott szemmel ringatózott a kényelmes ülésen. Ő is hátradőlt, örömmel gondolt arra, hogy ma összejön a család: fia, lánya, unokái és a csatolt részek,menye,veje.  Hirtelen olyan erős, érzelmi impulzus érte, hogy összerándult, az előbbi boldog várakozást kimosta belőle a kétségbeesésnek, egész valóját felkavaró hulláma. Meg akarok halni!...Meg akarok halni!  -sírt fel agyában a kívánság. Felugrott, a lányra nézett, látta mozdulatlan arcán a könnyeket lefutni. Gyengéden megérintette, az felnézett rá, homályos tekintettel a könnyek prizmáján keresztül.

-         Tudok segíteni? –

A lány rajtakapottan ugrott fel, és szó nélkül szállt le a következő állomásnál. A férfi remegő lábakkal ült vissza. Működik! Hatalmas, diadalmas örömet érzett, de ugyanakkor megdöbbentette, hogy nemcsak hallja mások gondolatait, de a gondolatokat kísérő érzéseket, át is éli.

 - Konrád. – mondta nevét az ajtónak mikor hazaérkezett, az hangtalanul kinyílt. A  konyhablokkba ment először, kávéra vágyott. Csak egy gombot nyomott meg, és máris ott gőzőlgött orra előtt a forró ital, pont úgy, ahogy szerette. Az automata mindent számontartott. Némi nosztalgiával gondolt arra, hogy régen milyen szívesen pepecselt elkészítésével.  Szerette azt a röpke várakozást, ami alatt kicsurgott a sűrű, illatos, fekete lé, fehér, kis gőzfelhőbe burkolózva titokzatosan, sajátos hanggal  jelezve érkezését. Most az ilyen egyszerű, de boldogító vágyakat, egy gombnyomássá degradálta a technika.

   Kávézás után bekopogott feleségéhez. Az asszony csak intett, hogy várjon. Ada, egy elektronikus, női újság szerkesztője volt, éppen cikkét mondta gépbe. Felindult hangon  összefogást sürgetett a kormány ellen, mert készülő rendeletében,limitálni akarta az ifjítókúrák elvégzését. Nézte az asszonyt, sötétlila haján mint finom ezüstös háló csillogott a melírozás, ami a legújabb divat szerint keresztben, hosszában futott a nők haján,kockás hatást keltve. A szoba falai halványan ragyogtak, ahogy sötétedett, fényük felerősödött. Ágya felett  a kor divatos festőjének képe függött, erőteljes színei folyamatosan pulzáltak, a tájképen lévő forrás halkan csobogott. A szoba kisebbik falát borító képernyő, most szilenciumban volt, csak egy óriás női arc magyarázott valamit, élénk mimikával. Szemei káprázni kezdtek,Ada felől kérés érkezett: – Adj még tíz percet! – bólintott, mintha a kérés elhangzott volna. Szerette a feleségét, de nem tudott hosszabb időt eltölteni  zajos, szinektől vibráló szobájában. Visszament a sajátjába, a világos, füstszínű falak, sima, fekete bútorok, anyjától örökölt  -   Adától megmentett  -  állólámpa, mely esténként barátságos  fényt adott, megnyugtatták. A hosszabbik falat régi könyvek borították, zömét még egyetemistaként vásárolta. Gyűjteménye kuriózumnak számított ebben a digitalizált világban.  

   Az ajtó látogatót jelzett, valakit a családból,  mert csak az ő hangjuk volt beprogramozva, meg a gondnoké, aki a takarító robotokat felügyelte.

Ádám érkezett, elég rosszkedvűen. Leült apjával szemben  -  Jó itt nálad! – sóhajtotta.    Szeretettel fürkészte fia arcát, önmagát látta viszont komoly vonásaiban.  

-         Otthon minden rendben? – tette fel az ilyenkor szokásos kérdést.  -  Lili? –

-         Minden rendben, Lili is jól van.  Csak nem fogok a születésnapján panaszkodni? Lili egy rémálom, lehet, hogy egy apámkorabeli nővel élek együtt, aki szérummal tartja magát fiatalon?  

Apja zavarba jött, a keserűség, ami  fia gondolataiból áradt, mellbe vágta. Átfutott agyán, hogy kikapcsolja a készüléket, mert ez már két ember magánügye. A szabályozással sok gond lesz.

-         Te vagy itt Drágám? – Perdült a szobába Ada, ruhája, frizurája a legutolsó divat szerinti, alakja karcsú, bőre ránctalan.

-         Jól nézel ki Anya! Hát ez az, ki mondaná meg, hogy anyám kilencven éves?

A gyors üdvözlés után, anyja még a cikk hatása alatt, indulatosan kezdte magyarázni, hogy a rendelettel, amit most akar meghozni a kormány, halálra ítélik azokat, akik betöltik  százhuszadik évüket. Össze kell fogni -  hajtogatta -  mindenkit érint majd, van akit előbb, van akit utóbb.  Ha a kormány nem tér észhez, ki kell írni a népszavazást! Nincs igazam?

A két férfi egy ideig hallgatott, majd Ádám szólalt meg .  -  Anya, ez a tervezet nem a Magyar kormánytól ered, hanem a Világtanács előterjesztése. Mióta  a szervátültetés nincs donorhoz kötve, sokáig élnek az emberek, ráadásul, hogy feltalálták mellé az ifjító szérumot, akarnak is sokáig élni. A rendelettel nem ítélnek halálra senkit, csak a szérumot vonják meg azoktól, akik betöltötték százhuszadik évüket, azt is fokozatosan, megteremtve egy lassú, természetes öregedést. Minden egyéb orvosi kezelés változatlan marad. Mit magyarázok, úgysem érti, vagy nem is akarja megérteni, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan!

Apja felkapta fejét, de teljesen egyetértett Ádámmal.

 - Szóval helyesled? – anyja hangjában meglepődés és megbántottság bújkált. – Akkor apádnak,aki most is egy fontos találmányon dolgozik, már csak húsz éve van hátra, nekem harminc, pedig a munkabírásom nem változott. Miért fáj a világ ifjabbik részének, hogy élni akarunk? Csalódtam Ádámban! Szeret minket egyáltalán?

 Férje önkéntelenül rázni kezdte a fejét. Ada mindent túldimenzionál, a cikkei empatikusak,  de a lényeget csak saját szemszögéből nézi.

 - Anya újságíró vagy, kapcsolatban állsz az emberekkel, nem tűnt még fel, hogy alig van gyerek?  Családonként egyet engedélyeznek, mint a huszadik században a kínaiaknak. A gyermek szimbóluma lett annak a világméretű mozgalomnak, amiért ez a tervezet létrejött.

 - Dehát most is van limit, az agyunk állapota. Csak az kapja a szérumot aki  képes dolgozni, aki eltartja magát. – érvelt kétégbeesetten Ada.

 - Szivem, tudod mennyi pénz kell ahhoz,hogy száz  éven felül valaki úgy nézzen ki, mint ahogy én, vagy Te? Annyi, amivel  a családok két, három gyereket is felnevelhetnének. - férje  hangja olyan tárgyilagos volt, hogy lehűtötte kissé Ada indulatait.

 - Mi az amit Anya említett, min dolgozol?

 - Nem publikus, ne haragudj!

 - Egyébként  a tudósok  lesznek az egyetlen kivételezett csoport. – tette hozzá Ádám.

Ada felől kétségbeesett hullámok jöttek. Még a végén megnősül újra!

-         Ott is lesz limit, ha öt évig nem teszel le semmi újat az asztalra, megszűnik a védett állapot. Különben sem szeretném anyádat túlélni. Felesége hozzálépett, átkarolta, csak úgy sugározta a hálát, majd újra fiához fordult. -  Lili miért nem jött veled?  Nagyon szeretem őt, jobban mint az első feleségedet. – tette hozzá, nem figyelve Ádám megránduló szájára. – Igazi pörgős, talpraesett nő, örülök, hogy én mutattam be neked. Egy társaságban futottunk össze. Akkor már öt éve özvegy voltál, gondoltam az életvidám Lili majd talpra állít.   

-     Hány éves  Lili?  

-         Nem mindegy? – kapott észbe Ada. –  Annyi amennyinek látszik!

-         Idősebb mint én, igaz?

-         Manapság nem lehet tudni, hogy ki hány éves, nem csodálatos? Csak az Egészségügyi Hivatal ismeri az adatainkat, de nem adhatja ki. – hangja elégedetten csengett. – Egyébként fiatalabb mint te..egy kicsivel. Nem mindegy Ádámnak, hiszen nem lehet több gyereke. Lili megölne ha elárulnám.

 Konrád István nehezen nyelte le a keserű pirulát, amit Ada hazugsága jelentett.

-         Nézd Anya, ha a rendelet életbe lép, már pedig életbe lép, úgyis megtudom.

-         Annyi idős mint apád. – szeppent meg Ada. – Na szép, Ádám fenyeget!

Új vendégek érkeztek.Eszter lányuk jött férjével Zolival, és lányukkal Akáccal.

-         Mi újság az élelmiszerfronton? – fogadták az újonnan érkezőket. Eszternek és férjének, a város szélén, hatalmas, jólmenő kertészete volt. Európában már lassan ötven éve nem ettek húst az emberek. Kellett a sok zöldség és gyümölcs, hiszen egy ekkora városnak, a gyomra is nagy volt.

-         Sokat dolgozunk Apa, de megéri, most kapott az unokád egy autót, hogy egyszerűbb legyen a festményeit hurcolászni a kiállításokra. – dicsekedett Eszter.

-         Hoztam egyet a születésnapodra Nagyapa. – Akác átadott egy összetekert vásznat. –  Gondoltam keretet majd te  választasz, amilyen tetszik.

Nagyapja kisimította a képet, és meghatódott, mert Akác szülei házát festette meg, egy régi fénykép alapján, kertje végében ott kéklett a selymes vizű tó, a Balaton, amiben annyit fürdött gyerekként. Mindenki dícsérte a képet, de Konrád István a ki nem mondott, repkedő gondolatok keresztüzébe került: Olyan múlt századi! Nem csoda, hogy alig veszik a képeit!  Fakó és szintelen! Akác eltévesztette a kort, nem most kellett volna születnie! Sokáig nem merte felemelni fejét, félt , hogy meglátják szemében a haragot, kétszínűségük miatt. Vagy csak tapintatosak? Az is átfutott rajta, mit szólt volna Akác, ha egyenesen megmondják a véleményüket? Magával sem volt elégedett, amit most ő tesz,az vajon  etikus?

   Utoljára érkezett Ádám fia, akinek csípős nyelvétől, sokszor bántó őszinteségétől, mindenki tartott a családban. Gábor a kor fiatal írónemzedékének egyik sikeres képviselője volt. Könyvei bombaként robbantak az irodalmi életben.

-         Salut nagyapa! Mi az a fityegő a füledben?

Mindenki odakapta tekintetét, és csodálkoztak, hogy eddig nem vették észre?

-         Ma vagyok száz éves, gondoltam kicsit feldobom a hangulatot. – Még jó, hogy nem jelez, ha az hazudik, aki viseli. -szégyenkezett.

-         Hagy nézzem meg közelebbről! – hajolt oda Ádám, aki robotikával foglalkozott. Hetven évével még fiatalnak számított, de már szép karrier volt mögötte.

-         Nincs rajta semmi érdekes! – dőlt hátra apja. –

Ádám nem erősködött, de tekintetét nem vette le a mütyürről, ahogy a többiek időközben elnevezték. – Nocsak, valamit titkol az öregem. Lebuktatnám egy perc alatt, ha  engedné, hogy közelebbről megnézzem.

Gábor ezalatt tovább boldogította családját.

 -    Hát te kertészek gyöngye, – fordult Zolihoz – használod még a tuti vegyszert, hogy zöldebb legyen a spenótod?

Eszter jóízűen nevetett, férje legyintett, de pillantása cseppet sem  volt barátságos.

-         Ez csak vaktában lövöldözik, vagy kiszagolt valamit? – fogta  veje ideges,  reakcióját Konrád István, és a gyanú belenyilallt.  Sose bíztam Zoliban. Remélem Eszter nincs benne a csalásban. Ha elkapják..

-         Hello Apa, hol hagytad ifjú nevelőanyámat, a száz éves, hamvas leánykák bálványát, Lili anyut?

-         Fogd vissza magad Gábor! – szólt fiára Ádám -  Rosszul sikerült a melírozása, és most nem mutatkozik egy darabig.  – hangja gúnyos volt,de a szeme nevetett.

-         Eszter bújj már ki  az üvegházból, tele van a város jobbnál, jobb  „farkasokkal”.

-         Zöld vagy mint a korai paradicsom. – vágott vissza az asszony. Csak nem látott meg Gábor?

Apja hitetlenkedve nézett lányára, aki szemében a tökéletes anya és feleség volt..

-         Szervusz Akác, hogy van az én kedvenc rokonom? Az egyetlen természetes színfolt ebben a harsány világban. Mikor lesz kiállításod?

-         Egy hónap múlva, a Retroban.  

-         Nézd mit hozott nekem! – mutatta nagyapja a képet. A fiú sokáig nézte. – Elcserélném veled a gyerekkoromat nagyapa. Sohse voltál magányos, igaz?

Nagyapja megdöbbent, olyan boldogtalaságot érzett a fiú közelében. Gábor nyegle stílusa csak védekezés, álca. Kezdett elege lenni, hogy semmi és senki nem az, aminek és akinek mutatja magát..

Közben Ada a nappaliban ellenőrizte a robotok által feldíszített asztalokat, a feltálalt ételeket, italokat, és a hatalmas tortát, ami lassan forgott körbe, az asztal közepén Az asszony beterelte családját, férjébe karolt, és halkan számolni kezdett, amihez a többiek is csalatkoztak. Egy, kettő, három.., minden szám után fellobbant egy gyertya. A számolás fokozódó hangerővel folyt, és mikor elhangzott a száz, abban a pillanatban megállt a torta. A gyertyák lángja felerősödött,  színük a skála ezernyi árnyalatát produkálva csapott  magasra, majd egyszerre lobbant el mind a száz.

 - Boldog születésnapot! – kiáltoztak, az ünnepelt körül tolongva.  A sok rafinált ízesítésű étel hamarosan az éhes gyomrokba vándorolt. Az asztalnál  megint Gábor vitte a prímet.

   - Hallom Ada meg akarod buktatni a kormányt? – A megszólítás, ez esetben nem volt tiszteletlenség, mert nagyanyja kérte, hogy unokái a  keresztnevén szólítsák. Pislákoló harciassága újra fellángolt. –  Terhére vagyunk az államnak.Leírnak minket! Likvidálnak!.

-         Anya ez a rendelet a fiatalokat ugyanúgy érinti. A limit rájuk is vonatkozik. – érvelt újra és újra Ádám.

-         Dehát nem érted!? Borzasztó lesz tudni, ismerni a határt, ahonnan megkezdődik a

         lejtmenet, különösen ha közel vagy hozzá! -  kesergett.

-         Meddig szeretnél élni Ada? Mivel lennél elégedett? – veje hangjában íronikus árnyalat bujkált.

-         Ameddig dolgozni tudok, ...ameddig lehet. – nem vett tudomást, a kérdés allattomos kis éléről. -  Az ország szempontjából nem mindegy, hogy mi élünk tovább, vagy egy újabb generáció jön?  A tapasztalat, a megszerzett tudás a mi oldalunkra billenti a mérleget. – nézett körül helyeslésre várva.

-         Tévedsz Ada! -  Gábor hangja olyan gyengéd volt, amilyennek még nem hallották. - A  ti korosztályotok megszerezte azt a tudást, ami akkor a legtöbb volt, sikeresek voltatok, de múlt az idő, a változásokat, amit a tudomány, a technika és az élet hozott, azt menetközben kellett megértenetek, megtanulnotok, hozzáigazítani a meglévőhöz. A kor, a szemlélet, amiben felnőttetek. egyúttal korlátot is jelentett. Talán kis ugrásokhoz elég, de egy nagy dobáshoz, már nem. Ahhoz,  új generáció kell, aki beleszületik a jelenbe, akinek  az a természetes ami most van, és innen kell dobbantania. Ezért is kellenek a gyerekek!

-         Igen, igaza van a fiamnak. Ne haragudj Apa, hogy pont a születésnapodon hozom szóba, mióta is dolgozol a találmányodon?  Évtizedek óta! – Ádám hangja bocsánatkérő volt, de eltökélt.

Csend lett. Konrád István sok mindenben egyetértett Gáborral, de önérzetét sértették Ádám szavai.Az időzítés fia részéről nem volt a legszerencsésebb.

 -  Talán még tud meglepetést okozni nektek, ez a kifutott korosztály. Most kegyetlen leszek, mert ti is kegyetlenek voltatok. A „ mütyür” a fülemben, az én szóra sem érdemes kis dobásom. Hallom, amire gondoltok! Értitek? Hallom legtitkosabb gondolataitokat, érzem az érzéseiteket, mindent tudok rólatok! Ádám, te boldogtalan vagy, és nincs erőd változtatni, megalkuszol a lehetetlen kis életeddel, s közben nyomozol Cili után. – Zoli te kockára teszed a családod biztonságát, vegyszert használsz, pedig keményen büntetik - . Eszter nagy csalódás vagy számomra, tudod, hogy miért. – Gábor, te még apádnál is boldogtalanabb vagy,  polgárpukkasztó könyveid  mögött, egy magát kereső, múltba vágyó, éretlen kamasz van – Akác te vagy az egyetlen, aki az vagy, aminek mutatod magad. – Ada veled majd kettesben beszéljük meg a dolgokat.

Szavai elképesztő hatást váltottak ki. Zoli és Eszter rögtön veszekedni kezdtek, agyukhoz nem a találmány megrendítő volta, hanem kölcsönös lelepleződésük jutott el csupán.

-         Kipróbálhatom? – az Adára jellemző mohóság most is erősebb volt a lényegnél.

Gábor arcán csodálat és megütközés volt, mint egy idegent úgy bámulta nagyapját. Akác kivül rekedt az érzelmi viharon, a szüleit nézte, egymásnak feszülő testüket, arcukat, melyekről az ismerős, meghitt vonásokat letörölte az indulat.

Egyedül Ádám nézett derüsen. - Lebuktál Apa! Kezdettől tudtam, hogy megvan a találmány, csak nem tudtam mi az? Méghogy testékszer! Ne haragudj ha tapintatlan voltam, de ha nem szorítalak sarokba, nem vallasz színt.

-         Ügyes! – engedett fel  apja – de lehettél volna kíméletesebb is, akkor talán én is az lettem volna.

-         Nagyapa csak házi használatra lesz, vagy egyéb terveid is vannak vele? –  Gábor kérdése úgy hangzott, mintha a találmány, problémás családok terápiájának jövőbeni segédeszköze lenne.

-         Remélem nagyobb tiszteletet vív ki, mint amennyi a kérdésedben volt. – kivette füléből, a tenyerére tette, és mintha hozzá intézné szavait beszélni kezdett. Ez a kis szerkezet  forradalmi változásokat hozhat a gyógyászatban. Képzeljétek el,  a gyerekek, a  pszichés betegek, a balesetben megsérült emberek diagnosztizálása mennyivel egyszerűbb lesz,  kommunikálni lehet a kómásokkal,és reményeim szerint megváltoztatja az emberek egymáshoz való viszonyát is a családban, az üzleti életben, a politikában, mert azonnal tetten érhető lesz a sunyiság, a mellébeszélés, a hazugság. Becsületesebb és jobb lesz a világ. A társadalom.. – a mondatot nem tudta befejezni, mert Eszter félbeszakította.

-         Hogy tehetted ezt velünk? Milyen jogon csináltál belőlünk kisérleti egeret, hogy jutott eszedbe, hogy rajtunk teszteld le? 

-         Ne merj ítélkezni egy elkapott, kósza gondolat alapján. Minek képzeled magad? – kiáltott apósára Zoli. – Gyere Eszter, Akác,megyünk!  Az előbb még vitatkozó házaspár, hirtelen közös platformra került. Köszönés nélkül kiviharzottak, csak Akác csókolta meg nagyapját, és közben a fülébe súgta – Ezt nem kellett volna! –

-         Nagyot hibáztam, – ismerte be – de fogalmam sem volt, hogy ennyi a titok körülöttetek, azt hittem, hogy a végén egy jót nevetünk.

-         Megleptél Nagyapa, de naívság volt azt képzelni, hogy ez a kis vevő majd arra kényszerít, hogy megszűrjük a gondolatainkat, és csak a kifogástalanok kapjanak zöld utat. Ez olyan lenne, mint a gondolatrendőrség. – Gábor indulat nélkül beszélt – Hányszor fordult elő, hogy  a harag, vagy kínzó féltékenység, olyan gondolatokat generált, ami csak átfutott rajtunk, és azonnal töröltük is, mert szégyelltük,nem gondoltuk komolyan. Most, erre nem lenne lehetőség, azonnal meghallaná akinek szól, vagy bárki a közelünkben, és ezek csak apró dolgok. Képtelenség!

-         Igazad van, ezt nem gondoltam végig!  És a gyógyászat? – kapaszkodott nagyapja a süllyedő hajóba.

-         Apa – vette át a szót Ádám – a gyógyászatnak kincs volna, de nincs rá garancia, hogy csak ott használnák. Van fogalmad arról, milyen ádáz harc indulna meg a találmányodért, felmérhetetlen hatalmat jelentene egyeseknek, másoknak meg, akik nem rendelkeznek vele, kiszolgáltatottságot, zsarolhatóságot.

Konrád István hallgatott, már nem védekezett, legszívesebben meghalt volna ebben a percben. Mennyi munka, mennyi álmatlan éjszaka, titkolózás,lemondás és hosszú évtizedek buktatói után a diadal, hogy maradandót alkotott, most semmivé foszlott.

-         Apa! – ölelte át Ádám a meggörnyedt vállakat. –  Tudós vagy, a legnagyobbak között a helyed! Igazi, tiszta lelkű idealista, aki meg van győződve arról, hogy amit alkotott, az az emberek javát szolgálja. Sajnos még nem tart ott a világ, hogy a kezébe adhatnál egy ilyen hatású találmányt, és ki tudja eljön-e az az idő egyáltalán?

-         Mit tegyek, semmisítsem meg a dokumentációt?

-         Eszedbe ne jusson! – szólt közbe Gábor izgatottan – A kincseket el szokták ásni, hogy megvédjék őket a mohó kezektől. Jegeld Nagyapa!

-         De meddig? – nézett rájuk tanácstalanul, szomorúan.

A kérdés ott maradt a levegőben, mert egyik generáció sem tudta rá a választ.

-