Márai szerelmei
/Mezei Mária, Tolnay Klári/

Amikor olvasom, megérint a szó
A feszültségem szökik, mint a láz
Hiszek magamban, az árnyalatban
Mely egyszeri és megismételhetetlen
Hiszek a rejtélyben, titokban
Egy visszatérő, üszkös szerelemben.
Minden szavában ismeretlen képlet
Egymással összefüggő gondolatmerénylet
Vad játékok férfi és nő között
Szívükben gyanú, lelkükben idegenség
A Sirályt olvasom, melyben a szerelem
Mégis lecsap vadul és éhesen.
S a valódi nők, a létező szerelmek?
A házassága kitartott a sírig
Mi volt a titka, milyen volt Lola?
Bájos és finom, őrizte önmagát
Kosztolányi szerint, nyomában muzsika.
Az élet valakivel bármilyen kerek
A szenvedélyes lélek ablakot keres
Új arcot, újabb inspirációt
A nagy színésznő híres mosolya
Úgy hullott rá, mint avarra a szikra
Akarva, akaratlan tüzét fellobbantva
Légyottok, vágyak, forró éjszakák
A titkolódzás hevüket fokozta
A titok mégis korlátot jelentett
Légszomja volt ennek a szerelemnek
Nem nőhetett, eskü súlya nyomta
A megjelölt, féltett Lola sorsa.
Mikor a sebes ég újra fényes, kék lett
Szűk rejtekéből előbújt az ember
A romok között életét kutatva
Hinni kezdte, többé félni nem kell.
A Víg színházban premier: Varázs
A színpadon gyönyörű látomás
Egy vonzó arc, új út a kárhozatba
A szép színésznő hűvös hegyikristály
Tökéletesség lélekben és testben
Szelíd erő, csillogó értelem
Természetesség, íze Mohorának
Márainak újabb szerelem
Óvatosan, mint gyermek a tűzhöz
Közelített e szép szerelemhez
Úgy udvarolt, csak a másik értse
Verssel kényeztetett, Ő írta, és mégse
Vallomása még karcot sem ejtett
Könnyű leheletként a felszínen sejlett
Talán álmodhatott volna csalódásig,
Ha beéri azzal, csak csodál a másik.




 

Szelíd igék
Játékos szavak

Háború után gyógyultak, akik éltek
A romok között két kézzel kutatták
Az otthonukat, a város régi arcát