Őszi elégia
2014.12.02
Őszi elégia
Szökik a nyár,
kék szoknyája lobog az égen,
őszi szelek hideget fújnak alá.
Takaróm meleg,
de nyirkos az álmom.
A fák ledobják tarka ingeiket,
a távolodó nap erőtlen,
rőt tüzeket gyújt az avarban.
Csupasz, fekete ágaikon
hajnalok dideregnek,
ködös szemükben rémít a semmi.
Éltető nedvük a kéreg alatt
lecsurog álmos gyökerekhez,
az élet titkos kódját
új tavasz töri fel
Őszöm közjáték
egyszeri éltem és a halál közt.
Nincs újra kezdés, készen a leltár.
A hiány nekem fáj, számon senki se kéri.
Vágyaim elevenek,
mint anyák hasában a magzat,
de megszülni lesz-e időm?
Sarkamban a tél,
szavaim dermedten hullnak alá,
s nem lesz tavaszom,
hogy verssé melegítse.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.